2019. július 22.,
hétfő, Magdolna napja

Még 26 CAF villamost venne a főváros

Hír TV

2018. február 21., szerda 09:18, frissítve: szerda 12:49

Miközben a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén több jelentős megszorításról és az önkormányzat idei költségvetéséről is dönthetnek a képviselők, addig Budapest vezetése egy pazarló villamosbeszerzésen gondolkodik.

A Népszava információi szerint ismét a konkurensénél jóval drágább CAF-modellből rendelne a főváros, ráadásul egy szándéknyilatkozat alapján közbeszerzési pályázat nélkül. Első körben, még 2013-ban 47 szerelvényt vett a város ugyanettől a gyártótól, 2019-ben pedig további 26 darabot tenne sínre a főváros vezetése.

A lap emlékeztet: az öt évvel ezelőtti pályázaton annak ellenére választották ezt a céget, hogy öt pályázó cég közül a harmadik legmagasabb árat szabta.