2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Már novemberben legkevesebb 15-en fagytak halálra

Hír TV

2017. december 2., szombat 19:19, frissítve: szombat 20:11

2010 óta a leghidegebb hónap jöhet Európában, főleg a december első fele ígérkezik fagyosnak a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó meteorológusok szerint. A hazai melegedők és hajléktalanszállók már most zsúfoltak, tavaly 238-an fagytak meg, és már a novemberben is szedett áldozatokat a hideg.

Éppen hogy beköszöntött a december, már telt ház van a Menhely Alapítvány melegedőhelyén. A szervezet önkéntesei májkrémes kenyérrel és meleg teával kínálják a hideg elől menekülőket. Nemcsak fedél nélküliek fordulnak meg itt, sokaknak van lakása, de nem engedhetik meg maguknak sem a fűtést, sem pedig a meleg vizet.

„Jönnek ide a környező lakók is. Láttam én már olyan mamát, aki idejött, evett egy szendvicset, behozta a cuccát, kimosták neki” – nyilatkozott a Hír TV-nek egy férfi.

Fazekas Imre öt éve hajléktalan, alkalmi munkákból él. A telet általában hajléktalanszállókon vészeli át. „Voltak albérletek, voltak jó helyek, voltak rosszabb helyek, és vannak szállók. A Vöröskeresztnél van egy jó hely, ahol állandó helye van az embernek, most ott vagyok márciusig, utána nem tudom, mi lesz, majd lesz valahogy” – mondta.

Az utcán egy asszony azt mesélte, nem jár hajléktalanszállókra, Gazdagréten van egy kis házikója, ahol jól érzi magát. Annak ellenére is, hogy évek óta nem telik fűtésre. „Jelenleg komfort nélküli körülmények között lakunk, tehát jól be kell takaróznunk, hogy meg ne fázzunk. Ha éppen van fa, akkor be tudunk melegíteni és egy kis meleget csinálni. Van egy kis spirituszfőző az még egy pár fokkal növeli a hőmérsékletet” – mesélte Menyhárt Tiborné Krisztina.

A Magyar Szociális Fórum adatai szerint idén már novemberben legkevesebb tizenöten fagytak halálra. Öten az utcán, öten kórházba szállítás közben és öten fűtetlen otthonukban. A szervezet elnöke megreformálná a kormány tűzifaprogramját, ugyanis hiába költ csaknem négymilliárd forintot az állam erre a célra, a megemelkedett árak miatt nem jutnak fához a szegény családok.

„Nem szabadna megengedni azt, hogy háromszoros áron árusítsák azt a tűzifát, tavaly még egyharmadáért értékesítették. Véget kellene vetni a kartellezésnek, mert bizony van gyanú bőven, hogy itt kartellezés történik, és emiatt verik fel a tűzifa árát. A szociális tűzifaellátást nem februárig kellene kitolni, most sem beindítani kell, hanem az egész télre teríteni kellene a tűzifát, mert csak egy-másfél hónapra jut, és az is százhatvan-százhetvenezer családnak” – hívta fel a figyelmet Simó Endre.

A statisztikai hivatal adatai szerint tavaly télen kétszázharmincnyolcan haltak meg a hideg miatt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kitérő választ adott arra kérdésre, hogy a kormányzati kommunikáció miért nem számolt be sem a tavalyi, sem az idei halálesetekről.

„Ugye a mi tárcánk azért felelős, hogy megelőzzük ezeket az eseteket, a szociális intézményrendszerünk segít a rászoruló embereknek. Mi azt tudjuk önöknek elmondani, hogy miként készülünk föl: kilencezer-ötszáz férőhelyünk már most rendelkezésre áll, és ezerötszáz újabbat tudunk megnyitni. Még el tudnám mondani önnek, hogy hány milliárd forintból milyen előkészítői lépéseket tettünk az elmúlt időszakban. Így készülünk arra, hogy minden embernek segíteni tudjunk” – nyilatkozta Rétvári Bence.

A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó meteorológusok szerint december eleje az átlagosnál jóval hidegebb lesz Európában.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!