2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Már négy eltűnt szerelőt keresnek Mosonmagyaróvár környékén

Hír TV

2018. április 24., kedd 14:01, frissítve: kedd 16:37

Riasztás című műsorunk információi szerint már nem csak a kísértetiesen hasonló körülmények között eltűnt, két villanyszerelőt keresik Mosonmagyaróváron, hanem két másik férfit is. Mind a négyen ugyanazzal a helyi vállalkozóval találkoztak, mielőtt nyomuk veszett. Egy elhagyatott tanyára vezetnek a szálak.

Szavakba leírni? Elmondani? Düh, keserűség, hiány, űr, félelem, aggodalom. Kérdések. Egy rémálom, ami nem akar véget érni - így fogalmaz Mácsik Zoltánné Márta az elmúlt három hétről. Férje, Zoltán március 31-én tűnt el, a család azóta sem tud róla semmit, csak annyit, hogy valószínűleg elrabolták. Mielőtt nyoma veszett, korábbi munkaadójával egy győri vállalkozóval találkozott, mert a férfi sok pénzzel tartozott neki.

- Mennyi pénzzel tartozhattak a férjének?

- Tízezer euró fölött. Volt, aki azt mondta, hogy több mint tizenháromezer. Volt aki azt mondta, amikor beszélt a Zolival, meg erről a munkájáról, volt aki azt mondta, hogy az eltűnése előtti két hétben mondta neki a Zoli, hogy tizennyolcezer euró. Nem tudom.

Miután Zoltán nem ment haza a találkozóról, a család keresni kezdte és eltűnését bejelentették a rendőrségen is. Majd egy furcsa telefont kaptak egy másik helyi családtól.

Nagyon együtt éreztünk velük, ők is velünk. Tehát újra feltépték ők is ezeket a sebeket. Azokat a borzalmas dolgokat, amiket akkor éltek át. Hiszen ott is egy édesapa, egy férj tűnt el - mondta Mácsik Zoltánné.

Orlik Vilmos szintén villanyszerelőként dolgozott Ausztriában. Egy munkamegbeszélés után tűnt el még 2015 nyarán, pont ugyanúgy, mint Zoltán. Ugyanazzal a megrendelővel találkozott ő is, mielőtt nyoma veszett. A rendőrség most nagy erőkkel keresi mindkét villanyszerelőt, és nem csak őket. Úgy tudjuk rajtuk kívül még két másik férfit is. A vállalkozónak ugyanis az ő eltűnésükhöz is köze lehet.

Bár a holttesteket még nem találták meg, a vállalkozót már emberölés gyanújával letartóztatták.

Az ügy további részletei a Riasztásban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!