Már dolgoznak Lázár tramtrain-jén
Hír TV
2018. május 13., vasárnap 07:47, frissítve: vasárnap 10:26
Hódmezővásárhelyen 3 és fél kilométer hosszan épül vasúti pálya, Szegedig pedig 21 kilométernyit alakítanak át a tramtrainhez. Másfél évig csak buszok járnak a két város között.
„A Strabag a főkivitelező felvonult, a város több fontos közlekedési útját le kellett zárni. Félpályás útlezárások vannak. A helyi közlekedést ez megnehezíti, de a következő másfél év alatt terv szerint meg fog valósulni a beruházás. És ezek a közlekedési fennakadások a következő 3 illetve 6 hónapban még mindig jellemzőek lesznek Hódmezővásárhelyen” – ismertette Márki-Zay Péter polgármester.
Az építkezést nehezíti, hogy a szabályozás sok esetben a kivitelezéssel párhuzamosan készül.
„Mind a hódmezővásárhelyi, mind a nagyvasúti szakaszon pillanatnyilag a kivitelezők az ütemezésnek megfelelően haladnak. Itt egy nagyon bonyolult egyeztetési láncolat van, itt a MÁV-val kell sok mindent leegyeztetni, és Magyarországon ez az első ilyen típusú beruházás, így nagyon sok mindenre nincsenek szabályzatok, nincs szabványok, ezeket is vele párhuzamosan kell elkészíteni a kivitelezőknek és a beruházónak” – fogalmazott a városfejlesztési irodavezető, Mucsi László.
Lázár János a Facebook-oldalára feltöltött videóban arról beszél, hogy a vásárhelyiek már 2020-ban 2030-ban érezhetik magukat a Brüsszel által támogatott fejlesztéssel.
„Munkatársaimmal nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy először meggyőzzük a hódmezővásárhelyieket, hogy az ötlet jó, hogy aztán meggyőzzük a szegedieket, hogy támogassanak a szegedieket, működjünk együtt, hogy meggyőzzük a budapestieket és a kormányban dolgozókat, hogy segítsék, finanszírozzák ezt a programot, és végül, hogy megnyerjük Brüsszel támogatását annak érdekében, hogy ez a program megvalósulhasson” – mondta a politikus.
Hódmezővásárhelyen 2019 második felében fejezhetik be az építkezést, az első tramtrain 2020-ban szállíthat utasokat Szegedre. Jelenleg naponta legalább 8 ezer ember ingázik a két város között, ez a szám 10-12 ezerre növekedhet. A becslések szerint 60-70 százalékuk választja a kötött pályás közlekedést.