2024. 05. 29. Szerda Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Mall.hu: ketten előzetesben

Hír TV

2017. november 20., hétfő 20:39, frissítve: kedd 12:54

Előzetes letartóztatásba került az ismert netáruház adócsalási botrányának két gyanúsítottja – derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.

A nyomozók múlt kedden tartottak házkutatást az internetes áruháznál. 4,5 milliárd forintos költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak.

A gyanú szerint a társaság az eladott termékeit egy cégláncolaton keresztül úgy szerezte be, hogy nem fizette be az áfát.

A bíróság szerint a gyanúsítottak korábban bűnözésből éltek, és mivel fennáll a bűnismétlés veszélye, letartóztatták őket. A végzés nem jogerős.

Közleményben utasítja vissza a Mall.hu üzemeltetője, hogy tudott a hatóságok által feltárt áfacsalásról. Az üzemeltető cég azt állítja, hogy a büntetőügy fő gyanúsítottjai beszállítók, akik az áruházat nem avatták be üzelmeikbe. Annyit elismernek, hogy az adócsaló bűnszervezetnek volt beépített embere a Mall.hun belül, az egyik gyanúsított ugyanis a netáruházat üzemeltető kft. munkavállalója. A Mall.hu hangsúlyozza, hogy pénzhez és áruhoz sem jutott az áfacsalás révén. 

A Hír TV-nek küldött állásfoglalásában a Mall.hu továbbá kiemeli, áruháza továbbra is fennakadás nélkül működik. Mindenben együttműködnek a hatóságokkal, hogy a nyomozást a lehető leghamarabb megnyugtatóan lezárhassák, írják. Minden jogi eszközt igénybe vesznek, hogy mielőbb visszaállítsák a magyarországi raktáruk normál működését, és kiszállítsák a megrendelt árukat, egyúttal köszönik a vevőik és partnereik türelmét.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!