2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Lejárt a türelmi idő: mától tilos ezeket forgalmazni

2015. február 18., szerda 10:14, frissítve: szerda 21:32

Lejárt a türelmi idő, szerdától tilos azoknak a termékeknek a forgalmazása, amelyekben 100 grammonként 2 gramm transzzsírsav található. A növényi olajok hidrogénezési eljárása során keletkezett anyag ugyanis súlyosan károsítja az egészséget.

Tavaly február óta rendelet tiltja, szerdától pedig a türelmi idő is lejár, így az élelmiszerekben nem lehet 2 grammnál többet használni ebből a mesterséges anyagból. „Megállapítottuk, hogy Magyarországon 6,8 gramm az átlagfogyasztás, ami már nagyon magas” – mondta Schreiberné Molnár Erzsébet, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgató-helyettese.

A kockázatos termékek között cukrászsütemények, töltött kekszek, nápolyik, kakaós masszával bevont élelmiszerek és fagyasztott kész termékek is szerepelnek. A dietetikus szerint árulkodó, ha egy termék címkéjén a hidrogénezett zsír is szerepel. „Elsősorban azok a zsírok az érdekesek, amelyeket különböző növényi olajokból hidrogenizációval keményítettek meg, tehát ezek ilyen keményített zsírok. Nézzük, miben találhatók ezek. Elsősorban például linzertésztákban, a nápolyikban és a különböző csokoládészeletekben, ezek esetleg zsírral vannak dúsítva, vagy zsírral van kikeverve a krémjük” – fogalmazott Klima Anita, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége kommunikációs bizottságának a tagja.

A transzzsírsav azért káros, mert hosszú távon szív- és érrendszeri, illetve daganatos megbetegedéseket okoz, amely évente több ezer ember halálát okozza. „Az egyik legkomolyabb kockázatot jelenti a táplálkozásunkban a túlzott transzzsírsav-bevitel, amely olyan élelmiszerekben fordult elő döntően, amelyeket főleg fiatalok, gyermekek, de felnőttek is előszeretettel fogyasztanak. Nagyon komoly anyagcsere- és érrendszeri betegségek tudhatók be a transzzsíroknak” – nyilatkozta Zombor Gábor egészségügyi államtitkár.

Az élelmiszereket egész évben folyamatosan ellenőrzi a hatóság. „Fenntartjuk a vizsgálati rendszert, hogy kiszűrjük azokat a termékeket, amelyek még jogsértő módon ott vannak. Nemcsak a magyar előállítású termékekre, hanem külföldi termékekre is vonatkoznak, olyan országokra is, ahol nincs ezzel egyenértékű szabályozás” – szögezte le Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.

Az a gyártó, aki nem tartja be a rendeletet, több százezer forintos pénzbírságot is kaphat.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!