2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Csörte 09:05

Lázár is megszólalt a Népszabadság ügyében

2016. október 13., csütörtök 19:23, frissítve: csütörtök 20:43

A kormánypártok álláspontjával összhangban a Miniszterelnökséget vezető miniszter is gazdasági döntésnek nevezte a Népszabadság bezárását – a lap munkatársaival szembeni bánásmódot ugyanakkor kifogásolta.

Szerinte a Mediaworksnek kötelessége mielőbb rendezni a munkavégzés alól felfüggesztett dolgozók helyzetét. „Az szerintem ebben a helyzetben elvárható, ebben a helyzetben, ami elvárható, az az, hogy az emberrel méltányosan bánjanak el, akkor is, ha megszűnik egy cég. Ez minden munkahelyen elvárható. Ha el kell válni, akkor az méltányos legyen, és ne a munkavállalók becsapásával, a helyzetükkel való visszaéléssel következzen be” – fogalmazott a csütörtöki kormányinfón Lázár János.

A végsőkig küzd a Népszabadság szerkesztősége a munkájáért – erről beszélt a felfüggesztett újság főszerkesztő-helyettese Lapzárta című műsorunkban. Közben a a Népszabadság Bécsi úti székházból kitiltott szerkesztőségénél vendégeskedtek az amerikai nagykövetség munkatársai.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!