2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Lakat kerül az iskolára szegregáció miatt

2016. október 13., csütörtök 16:11

A Pécsi Ítélőtábla jogerős döntése szerint be kell zárni az egyik kaposvári általános iskolát szegregáció miatt.

Az ügy előzménye, hogy az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kérelmére 2010-ben a Kaposvári Törvényszék, majd a Pécsi Ítélőtábla is megállapította a szegregációt. Azóta azonban a város önkormányzata, majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mulasztásos jogsértést követett el, mivel nem szüntette meg az iskolában a roma tanulók elkülönítését. A bíróság az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának mulasztását is megállapította, és úgy döntött, hogy a helyzeten kizárólag az iskola felmenő rendszerű bezárásával lehet változtatni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!