2019. július 23.,
kedd, Lenke napja

Kunhalmi simán megverné a fideszes jelöltet, ha…

Szánthó Péter

2018. március 6., kedd 08:00, frissítve: csütörtök 13:22

Az LMP lehet a mérleg nyelve a XVIII. kerületben, rajtuk múlhat az ellenzéki győzelem. A Közös Ország Mozgalom felmérésének eredményei a Hír TV Online-on.

Már az LMP visszalépése is elég lehet ahhoz, hogy Kunhalmi Ágnes megnyerje budapesti egyéni körzetét. A Közös Ország Mozgalom által rendelt felmérésből kiderült, hogy a XVIII. kerületben eléggé letisztult a kép: Kucsák László fideszes parlamenti képviselő bizonyult a legnépszerűbbnek 34 százalékkal, mindössze 4 százalékponttal lemaradva követi őt az MSZP–Párbeszéd jelöltje, hozzájuk képest az LMP-s Kassai Dániel és a jobbikos Makai Tibor mintegy feleakkora támogatottsággal bírnak, az Együtt színeiben induló Mérő Péterre és a Momentum képviselőjelöltjére, Nagy Károlyra a megkérdezettek mindössze 3 százaléka szavazna.

Az alábbi ábrán is látható, hogy egyedül Kunhalminak van esélye megnyerni a körzetet az esetleges visszalépések után. Makai minden esetben alulmaradna, az LMP jelöltje pedig csak megszorongatni tudná Kucsák Lászlót, megverni valószínűleg nem, de hasonlóan 2014-hez, pár tucat szavazaton múlna a siker. Emlékezetes, négy éve Kunhalmi mindösszesen 56 szavazattal kapott kevesebbet, mint a Fidesz jelöltje.

 

Az ellenzéki győzelem egyértelműen az LMP önfeláldozásán múlhat, ugyanis Kunhalmi egyedül akkor húzná be a kerületet, ha Kassai Dániel visszalépne az indulástól. Ha ez nem történik meg, akkor teljesen mindegy, mit lép a többi párt, a fideszes jelölt kerülne ki győztesen a versenyből – állapították meg a Közös Ország Mozgalom munkatársai.

Az Együtt vagy a Momentum jelöltjének visszalépése nem sokat lendítene az ellenzék helyzetén, Makai Tibor visszalépése sem változtatna érdemben a Kunhalmi és Kucsák közötti erőviszonyokon. A Jobbik kiesése az LMP-nek kedvezne, de Kassai Dánielnek csak akkor lenne jelentősebb győzelmi esélye, ha minden más ellenzéki jelölt is visszalépne. Ezzel szemben Kunhalmi az induló jelöltek bármely kombinációja mellett favorit a Fidesz jelöltjével szemben: azt az egyet feltéve, hogy Kassai nem indul.

Ám a Jobbik egyelőre nem mutat hajlandóságot a koordinációra, így a reálisabb forgatókönyvek szerint – csak egy ellenzéki jelölt indul a Makai Tibor mellett – egyedül Kunhalminak van reális esélye legyőzni Kucsák Lászlót. Tehát az LMP, bár nem esélyes, a mérleg nyelve lehet a kerületben, hiszen még ha az MSZP–P, a Momentum és az Együtt is visszalépne, Kassai Dániel a Jobbik indulása mellett nem tudná legyőzni a fideszes jelöltet. Fordított esetben Kunhalmi 43-38 arányban nyerne Kucsákkal szemben, a jobbikos jelölt pedig 20 százalékot kapna.

A baloldal visszaesett, jön fel az LMP

A szakértők szerint a 15-ös választókerület jelenlegi erőviszonyai nem sokat módosultak a 2014-es választás óta. Akkor is kiemelkedett a mezőnyből Kucsák és Kunhalmi, és akkor is valamivel a fideszes képviselő volt népszerűbb. Azóta valamelyest növelte az előnyét, elsősorban azért, mert most több kimutatható támogatottsággal rendelkező ellenzéki jelölt között oszlanak meg az ellenzéki szavazatok, és a pártok versenyében valamelyest visszaesett a baloldal, míg az LMP-s Kassai egyéniben több mint duplájára növelte a támogatottságát 2014-hez képest.

Kiderült, egyéni jelöltet többen tudnak választani, mint ahányan pártot, ebből jelentősebben az LMP és az MSZP–P jelöltje profitált. Ugyanakkor a pártok szimpatizánsai is jellemzően a „saját színekben” induló jelöltet támogatják, így például a XVIII. kerületi DK-szavazók háromnegyede is Kunhalmit támogatja – ismert a pártok megállapodása értemében Gyurcsány Ferencék nem indítanak jelöltet az MSZP–P ellenében.

A pártlistás voksok tekintetében a Fidesz–KDNP-nél statisztikai hibahatáron belüli 2014-hez képest a negatív elmozdulás, az egykori baloldali összefogás utódai (MSZP–P, DK, Együtt) esetében annál nagyobb a kollektív veszteség. Az MSZP azért tartja második helyét a pártok versenyében, a Jobbik támogatottsága hibahatáron belül, de pozitív irányba változott, az LMP-é pedig jelentősen javult a négy évvel ezelőtti számokhoz képest.

Nagyon elzavarnák Orbánt

A XVIII. kerületben a megkérdezettek 58 százaléka felelt úgy, hogy kormányváltást akar, míg csak 26 százalék szerette volna, ha marad a jelenlegi kabinet. A válaszadók fele úgy látja, hogy rosszabb hatékonysággal használták fel a közpénzeket az elmúlt egy évben, javulást mindösszesen az emberek 14 százaléka érez e tekintetben. A gazdasági helyzetről is borúsabbak a vélemények, a válaszadók 40 százaléka szerint az elmúlt egy évben rosszabbul teljesít Magyarország, pozitív változást csak 24 százalék tapasztalt.

A Közös Ország Mozgalom kutatásának adatfelvétele 2018. február 2. és február 20. között zajlott le, 1000 véletlen mintavétellel kiválasztott megkérdezett személyes, otthonukban történt megkérdezésével. A terepmunkát a Közös Ország Mozgalom megbízásából a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. végezte. A részletes elemzést ide kattintva találja.