2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Európai Híradó 04:00

Kun Bélával is konzultálna a kormány

2017. október 14., szombat 17:25, frissítve: szombat 17:59

Kun Bélával is konzultálna a kormány Soros Györgyről és a bevándorlásról. A sztálini Szovjetunióban kivégzett kommunista vezető nevére is megérkezett a napokban a kérdéssor. A KDNP szóvivője szerint tömeges postázásnál be-becsúsznak hibák.

A kormányközeli médiát és az utcákat újabb politikai hirdetések árasztották el a közelmúltban. Ez már a sokadik kampány idén. Az év a Magyarország erősödik jelmondattal indult, a tavaszt az Állítsuk meg Brüsszelt! szlogennel fémjelzett nemzeti konzultáció uralta, a nyári vizes vébére pedig az első sorosozó plakátokkal készült az ország.

Az előre nem látható problémákra szánt költségvetési tartalékból a kormány 6,6 milliárd forintot csoportosított át a héten propagandacélokra.

„Tekintettel arra, hogy ez új döntés, nem a mostani konzultációra, illetve a már folyamatban lévő dolgokra vonatkozik. A mostani konzultáció keretösszege az, amit önök egyébként ismerhetnek a Kormány.hun nyilvánosságra hozott dokumentumokból” – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

A kormányzati kommunikációért és a nemzeti konzultációért a Miniszterelnöki Kabinetiroda felel. Rogán Antal tárcája július második felében frissítette utoljára a szerződések listáját a kormányzati honlapon. Tavaly októbertől idén júniusig a kabinetiroda több mint 16 milliárd forintot költött propagandára. További 10 milliárd forint sorsa egyelőre ismeretlen – ekkora a különbség a közzétett szerződések összértéke és az év közben megnövelt kommunikációs keret között.

„Azért csoportosítanak állami pénzeket propagandára, mert nyilvánvalóan a Fidesz kampányát fogja támogatni minden fronton a kormányzat összes forrása. Így zajlott ez a kvótanépszavazástól kezdve számos más területen, hogy gyakorlatilag pártpolitikát folytatnak állami pénzen” – nyilatkozta Juhász Péter, az Együtt elnöke.

A legújabb nemzeti konzultációs ívet évtizedek óta halott személyeknek is postázták. A levelet megkapta egy negyven éve elhunyt kisfiú, és megkapta Kun Béla, az 1919-es kommün rettegett vezére is, akit több mint hetven éve végeztetett ki Sztálin.

A KDNP szóvivője szerint a jelenség nem tömeges, ilyen mennyiségű levél postázásakor előfordulhatnak hibák.

– Egy-egy olyan dolog becsúszhat, hogy egy nemrég meghalt embert is még értesítenek, de…

– Bocsánat, negyven éve halt meg…

– De nem tudjuk, hogy ki ez az ember. Ön tudja, hogy ki ez az ember?

– Láttuk az óbudai hölgy halotti anyakönyvi kivonatát, megmutatták nekünk.

– Lehetséges. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy… Önök láttak tömeges félretájékoztatásokat, vagy tömegesen látták ezt a jelenséget?

A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyébként összesített adatot tett közzé a nemzeti konzultációról. Így abból nem olvasható ki, hogy a kormány mennyiért levelezett tavasszal és mennyiért teszi most ugyanazt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!