2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Krumpliosztás mellett sportcsarnok felépítését is belengette Rétvári

Hír TV

2017. december 21., csütörtök 22:13, frissítve: péntek 11:21

Ismét burgonyát osztott Vácott Rétvári Bence. A politikus újra azt állította, ő csak közvetítő, az ajándékozott krumpli pedig adomány, vagyis szó sincs KDNP-kampányról. A sorban állók azonban a zsák burgonyáért cserébe már le is adhatták adataikat a kapcsolattartáshoz a kormánypártoknak a fideszes aláírásgyűjtő standnál.

Rétvári Bence nemrég krumplit és májkrémet osztott egy váci CBA előtt. Két hét sem múlt el, s az államtitkár újra burgonyát osztott Vácott, immár egy másik CBA előtt.

„Egyre több jó szándékú magánszemély van, aki adventkor megmozdul, és segíteni szeretne, így tudtuk mi is ezt az akciót összehozni” – magyarázta az államtitkár. Azt is hangoztatta, ő csak közvetítő, pártjának az egész akcióhoz semmi köze. Így aztán azt sem tudni, honnan van és mennyibe került a kiosztott élelmiszer.

Két hete 4 tonna burgonya jutott a sorban állóknak, ami kilogrammonként 100 forinttal számolva 400 ezer forintnyi adományt jelenthet. Ha a mostani rakományt is hozzáadjuk, az már bőven meghaladhatja az 500 ezer forint feletti támogatási határt – ahol egy pártnak már nevesítenie kell, kitől érkezett a felajánlás.

A Hír TV-nek nyilatkozó jogász azonban azt mondta, általánosságban is gond az adományok nyilvántartása a pártoknál, pedig az Állami Számvevőszéknek azt is ellenőriznie kell.

„A legnagyobb probléma valóban a listaár és a piaci ár fogalmának a meghatározása, ez ugyanis személyes meggyőződésem szerint szakkérdés. Ha az eljáró szerv, az ÁSZ nem kér be szakvéleményeket, nem végez összehasonlítást, akkor nem képes arra, hogy valamilyen terméknek – legyen ez burgonya vagy akármi más, plakáthely – meghatározza a listaárát vagy a piaci árát. Ha ezt nem tudják megtenni, akkor megalapozatlan minden olyan hivatkozás, hogy ettől valaki eltért” – fejtette ki Magyar György.

„Bízunk benne, hogy három év alatt létrejöhet itt, Vácon is egy multifunkciós sport- és rendezvényközpont” – mondta Rétvári. Azaz ezúttal nemcsak krumplit és kenőmájast vitt Vácra, hanem egy új, 5 milliárd forintos sportcsarnok ígéretét is, a létesítmény 2019 végére készülhet el, és a teljes költségét az állam finanszírozza. Nem véletlenül lett ennyire aktív az államtitkár: áprilisban szinte biztos, hogy itt indul egyéni jelöltként.

„Választókerületi elnökként nyilván a munkát készítem elő. Ha a választókerületi szervezetek bizalmat szavaznak, akkor én is szívesen csatlakozom ehhez a munkához akár jelöltként is” – mondta a KDNP-s politikus.

Bár jótékonysági akció volt, a váciak ezúttal a krumpliért és kenőmájasért cserébe aláírásokat adhattak. Miután átvették a burgonyát, már állhattak is sorba a fideszes standokhoz, hogy aláírják a jól ismert kapcsolattartó íveket, megadva nevüket és elérhetőségüket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!