2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Közösség elleni uszítás gyanúja miatt feljelentették Lázárt

Hír TV

2018. február 7., szerda 12:02, frissítve: szerda 15:10

Feljelentést tett közösség elleni uszítás gyanújával Lázár János ellen a Közmunkás Szakszervezet elnöke. Komjáthi Imre szerint egy felelős beosztásban levő politikus nem mondhatja azt több mint 150 ezer közfoglalkoztatottról, hogy azért nem lopnak, mert nincs idejük rá.

– 170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni. Beszéljünk világosan és egyértelműen – fogalmazott Lázár János január végén. Négy napon belül bocsánatot kért a kijelentés miatt.

A Közmunkások Szakszervezete szerint azonban nem maradhat következmények nélkül, hogy a kancelláriaminiszter 170 ezer embert nevezett tolvajnak. Az érdekképviselet arra is emlékeztetett: Lázár János nem először sértette meg a szegényeket.

 

– Ezért én ma feljelentést teszek Lázár János kancelláriaminiszter ellen, közösség elleni uszításért. Egyszerűen tűrhetetlen, és hogyha valaminek megálljt kell parancsolni, akkor az, hogy egy kormány, amely felelős a magyar emberekért, az így beszéljen, egy kormánytag így beszéljen – nyilatkozta Komjáthi Imre, a Közmunkás szakszervezet társelnöke.

Az MSZP elnöke is kiállt is közmunkások mellett. Molnár Gyula szerint az április 8-i választáson a hasonló kijelentésekkel fémjelzett Fidesz-világ és egy igazságos európai Magyarország között kell dönteni.

– Ha valaki a kirekesztett társadalmi csoportokat lenézi, az se nem tisztességes, sem nem szolidáris és különösen nem keresztény gondolkodás. Az ilyen rezsimek általában a történelem szemétdombjára kerülnek – hangoztatta a szocialisták elnöke.

Lázár János a Hír TV-nek azt mondta: nem akarta megsérteni a közmunkásokat, ugyanakkor elismételte: a bűncselekmények csökkenése és a közmunkaprogram között összefüggést lát.

– Ha úgy gondolja a szakszervezet, hogy feljelentés is tesz, akkor természetesen minden vizsgálat elé állok. Magyarországon megcáfolhatatlan tény, hogy felére esett vissza a bűncselekmények száma, a megélhetési bűnözés az megszűnt, döntő mértékben azért mert a mi kormányunk nem megélhetési bűnözést kínál a nehéz helyzetben lévőknek ,hanem munkát és ezt úgy gondolom, hogy elválaszthatatlanul összefügg azzal, hogy javulnak a közrend- és közbiztonsági adatok itt Hódmezővásárhelyen és az ország minden pontján – fogalmazott a kancelláriaminiszter.

2011-ben került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amin Lázár János még hódmezővásárhelyi polgármesterként úgy fogalmazott „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. A politikus akkor azzal védekezett, hogy nem a szegényekről hanem azokról a képviselőkről beszélt, akiknek vagyonnyilatkozata szerint nincs jövedelmük.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!