2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Kovács Béla nem kapott pénzt az oroszoktól, felesége nem volt KGB-s

Hír TV

2018. július 24., kedd 19:29, frissítve: kedd 22:00

Az EP-képviselő az Egyenesenben kijelentette: bűncselekményre utaló jelet nem találtak az iratokban.

„Az elmúlt 4 év bőven elég volt, hogy átgondoljam, mivel vádolhatnak” – mondta Kovács Béla a Hír TV Egyenesen című műsorában, majd sokadjára is kijelentette, visszautasítja az Alkotmányvédelmi Hivatal kémvádját, sosem működött együtt titkosszolgálattal, emlékei szerint még „véletlenül sem” lépett ilyenekkel kapcsolatba.

A Jobbik EP-képviselője korrektnek nevezte az eljárást, teljes mértékű betekintési joga volt az iratokba, és nem találtak bűncselekményre utaló jelet védőjével, Szikinger Istvánnal.

„Rengeteg diplomatával találkozom, fogadásokra járok, egy-egy ilyen alkalmával beszélgetünk az adott politikai helyzetről, az Európai Unióról” – mondta a politikus, aki szerint ez nem meríti ki a kémkedés fogalmát.

Az időzítés nem volt véletlen szerinte, 9 nappal az EP-választások előtt robbant ki a kémügy, „óriási szenzáció, ilyen még nem volt, de ilyenkor beindul a korlátlan fantázia.”

Kijelentette: az Index újságírója, Dezső András hazudott róla az ügyben megjelent cikkeiben, és ezért pert fog indítani ellene. Azért most, mert megvárta, hogy mi lesz az ügyének a vége. Az ítélkezési szünet után több pert is indít –tette hozzá.

Elmondta, tudott arról, hogy orosz feleségének volt korábban egy japán férje, de később, „ez szintén Dezső András agymenése”, már két férje is lett. Utána Kovács már arról beszélt, a nyomozati anyagokból mégis kiderült, hogy a feleségének egy osztrák férje is volt.

Ugyanakkor kijelentette a felesége nem volt KGB-s, és más titkosszolgálatokhoz sem volt köze. „Még felkérés sem érkezett” – húzta alá.

Titkos információkat sem nagyon tudott volna kiadni az EP-működéséről, mert minden fent van a honlapon, bárki megtalálhatja őket. Minden, a KGB-hez és a titkosszolgálati kapcsolataihoz kapcsolódó hírt kacsának nevezett. „Ez az ügy egy hollywoodi forgatókönyv, nyugodtan körbe lehetne küldeni” – fogalmazott az EP-képviselő, majd hozzátette: politikai támadásról van szó, hiszen 9 nappal a választások előtt szivárgott ki a kémügye. Kovács szerint azért sem függesztették fel másfél évig a mentelmi jogát, mert „ők sem voltak biztosak abban, hogy megáll a történet.”

A lejáratáson kívül Kovács szerint más oka is van az ügy kirobbanásának: a fideszesek látták, hogy ő mennyit dolgozik az EU-orosz kapcsolatokon, energetikai munkacsoportot is létrehozott – erre az uniós képviselők kérték fel. Ekkor jól alakultak az orosz-uniós kapcsolatok, és neki is érdeke volt, hogy ez a jó kapcsolat folytatódjon, nem csak Paks ügyében, hanem például a lejáró Gazprom-szerződés miatt is.

A munkacsoportról tudott az EP, semmi titkos dolgot nem csináltak.

2009 óta figyelte a magyar titkosszolgálat, a szocialisták azért tették ezt szerinte, mert nem hitték el, hogy a Jobbiknak sikerült 14,7 százalékot elérnie a 2014-es EP-választásokon. „Nem tudták elképzelni, hogy pénz nélkül egy 0,3 százalékos pártnak pár év alatt lesz 3 EP-képviselője.”

Kijelentette: Morvai Krisztinát is figyelték, mert szerintük ő Iránból hordta a Jobbiknak a pénzt, ő pedig Moszkvából hozza a forrásokat – egyik sem igaz Kovács szerint. Hozzátette, senki nem kérdezte meg tőle, hogy kapott-e pénzt Putyintól az EU bomlasztásáért, de a válasz természetesen nem.

Kovács elmondta, látta a 2035-ig, illetve 2050-ig titkosított, róla készült AH-s aktákat is, valamint a munkatársainál és a családi házában pedig házkutatás is volt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!