2020. október 26.,
hétfő, Dömötör napja

Kötelező Simicskó-előadás? Váratlan kérdést tett fel a diák

Hír TV

2017. november 27., hétfő 20:57, frissítve: hétfő 21:30

A kínaiaktól tanulták, hogy mindent kötelezővé tesznek? – kérdezte egy diák a Miskolci Egyetemen, ahol Simicskó István tartott előadást. A honvédelmi miniszter és a miskolci rektor is tagadta, hogy kötelezővé tették volna Simicskó István előadását az intézményben – erről több újság is írt az elmúlt napokban. A Momentum aktivistája szerint neki van bizonyítéka erre, de fél közzétenni.

Katonai bemutatóval fogadták a honvédelmi minisztert, Simicskó István előadása idejére az egyetem rektora tanítási szünetet rendelt el, a hallgatóknak pedig levelet küldtek.

A Hír TV beszélt az intézmény egyik tanulójával:

– Ímélt kaptál róla?
– Igen. Küldtek ímélt róla.
– Mit írtak a levélben?
– Azt, hogy annak akinek akkor van órája, annak ajánlott bemenni megnézni.

Az egyetem belső levelezésében pedig az egyik oktató hallgatóinak úgy fogalmazott, hogy át kell kísérnie a diákokat, és át kell adnia őket. A napokban több újság számolt be közvetlen minisztériumi és rektori utasításokról is, amelyek szerint az előadást kötelezővé tették.

Torma András, az intézmény rektora tagadta ezt:

– Kért vagy kapott-e az egyetem bármilyen utasítást, kérést az előadás közönségének szervezése kapcsán?
– Jöjjön! Hallgassa meg az előadást és minden kérdésre kap választ.

– Nem érzi azt hogy sérülhetett az intézmény autonómiája?
– Nem, nagyon büszke vagyok erre az előadásra.

– Mit gondol a kialakult helyzetről? Sokan azt mondták, hogy közönségszervezés zajlott.
– Nem. Köszönöm… Szó sincs arról…

Demeter Ervin kormánymegbízott közbeszólt: „a sajtószabadság sérül”.

Végül telt ház fogadta a minisztert, aki csaknem egy órán át beszélt az egyetemistáknak a biztonságról, a honvédelemről és a hadsereg fejlesztéséről, erkölcsről és a migrációról is.

„Az illegális tömeges migrációt a terrorszervezetek állandó jelleggel és folyamatosan kihasználják. Ez nem fog megállni, mert kontroll nélkül lehet bejutni, ahol el fognak követni terrorcselekményeket. Mi ezt nem szeretnénk” – jelentette ki a honvédelmi miniszter.

Az előadását megelőző hírekre Simicskó István így reagált: „Néhány hír néhány nappal ezelőtt megjelent, amelyek arról szólnak, hogy itt kötelező a jelenlét, és engem meg kell hallgatni. Szeretném eloszlatni a kételyeket, mert senkinek sem kötelező. A sorkatonai szolgálat sem kötelező.”

A rendezvény végén a közönség is szót kapott.

„Nem nagyon értettem ezt az egészet, hogy akkor most kötelező volt a diákoknak az előadás vagy sem, a végén talán mégis igen. Ezt a kínaiaktól tanultuk egyébként? Nem tudom, ha önök kormányon maradnak, akkor mindent ilyen kötelezővé tesznek-e” – fogalmazott egy férfi. A válasz elmaradt.

A felszólaló a Miskolci Egyetem szociológia szakos hallgatója, egyben a Momentum képviselőjelöltje is. Ő azt állítja, olyan levelet is látott, amelyben szó szerint kötelezővé tették a részvételt, bizonyítékot azonban nem mutatott.

„A kell szót én magam is láttam leírva személyesen a tagjaink által elküldött belső levelezésben. Nagyon szomorú, hogy olyan világban élünk, hogy Magyarországon ezeket a magánleveleket nem merik vállalni sem a küldők, sem pedig a fogadók. Ha elhiszik a szavam, én magam láttam ilyet. Alátámasztani, sajnos a mai rákosista világban, nem merem” – jelentette ki Szopkó Tibor.

Nemrég a Debreceni Egyetemen alakult ki vita az egyetemi autonómiáról, miután tiltakozást váltott ki Vlagyimir Putyin díszpolgári címe.

x
Rendkívüli hír