2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kiemelt turisztikai régió lehet Makó térsége

Hír TV

2018. július 11., szerda 15:16, frissítve: szerda 15:50

9 és félmilliárd forint támogatást szán a makói önkormányzat 2018 és 2020 között a város fürdőfejlesztésére. Erről zárt ülésen tárgyalt a makói képviselő-testülete. Lázár János, a térség országgyűlési képviselője a kivitelezéssel egyetért, de szerinte az uszodát inkább egy iskola mellett kellene felhúzni. Még az előző Orbán-kormány döntött úgy, hogy Makovecz-Imre asztalfiókban maradt terveit megépíttetik.

A sajtót a díszterem előtti folyosóra sem engedték be a makói városházán, amíg a képviselők zárt ajtó mögött tárgyaltak. Az ülés nem nyilvános részében a Makovecz-program volt napirenden.

A hagymára emlékeztető makói termálfürdőt Makovecz Imre tervezte. A létesítményt – egyebek mellett – fedett uszodával bővítené az önkormányzat, amire a kormány 9 és fél milliárd forint támogatást ad 2018 és 2020 között. A zárt ülésen részt vett a környék parlamenti képviselője, Lázár János is, aki később Facebook-videóban számolt be javaslatáról.

„Azt javasoltam a makói képviselő-testületnek, hogy fontolja meg, hova épül, ki építi és ki fogja fenntartani Makó városában a tervezett uszodát. A magyar állam és a magyar kormány Makó varosának mint járási központnak fedett uszodát ígért, ennek az ígéretnek a teljesítéséről van most szó. Szeretnénk, hogyha Makó kiemelt turisztikai övezet lenne és ez lehetőséget jelenthetne újabb szállodák építésére. Szeretnénk, hogyha a fürdő mellett épülhetne egy új nagy szálloda. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az uszoda tervezett helyét megváltoztassa a képviselő-testület: ne a fürdő mellett, hanem a fürdő közelében, mondjuk egy oktatási intézménynél épüljön meg az új uszoda” – mondta a képviselő.

A Kossuth- és Ybl-díjas építész életművének része a makói könyvtár is. Az épület már szerkezetkész, a bokrétaünnepséget egy hónapja tartották.

„A könyvtár beruházásnak része a Deák Ferenc utcának a felújítása is, tehát ez egyben van ez a több mint két és félmilliárd forint. Megújult a Hagymaház, ami 130 millió forintba került, illetve most folyamatban van a Páger Mozi és rendezvényháznak a felújítása, amely olyan 600 millió forint költséggel lett beállítva, ami kérdés, hogy elég lesz-e erre egyébként erre, ugye ahogy húzódnak ezek a beruházások, úgy lesznek egyre drágábbak” – mondta Zeitler Ádám, jobbikos önkormányzati képviselő.

Még az előző Orbán-kormány döntött úgy, hogy megépítteti Makovecz-Imre valamennyi, asztalfiókban maradt tervét.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!