2021. április 13.,
kedd, Ida napja

Karácsony: Ebből iskolabezárás is lehet

2016. június 3., péntek 19:37, frissítve: szombat 08:23

Az önkormányzatok eddig is kevesebb pénzt kaptak az államtól, mint amennyi az iskolák fenntartásához kellett, az állami kezelésbe vételt követően pedig az állam többet von majd el, mint amennyi indokolt – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Zugló polgármestere.

Karácsony Gergely szerint az új törvényjavaslat értelmében az önkormányzatok már nem fognak tudni ellenállni, ha az állam meg akar szüntetni egy-egy iskolát, így intézménybezárásokra is számítani kell.

„Az ideális az lenne, ha a tanárok is visszakerülnének az önkormányzatok alkalmazásába, de egyébként az iskola működése szempontjából ennek nagy jelentősége van. Azt, hogy ott milyen az épület állapota, hogy a technikai dolgozók meg vannak-e becsülve, hogy hogyan üzemel az iskola mint épület. És egyáltalán van-e nekünk még bármilyen közünk ahhoz, hogy iskolákat bezárnak vagy sem. Ez egy nagyon fontos kérdést vet fel, mert ebből a törvényjavaslatból kikerül az a véleményezési jog az önkormányzatok részéről, hogy mondjuk az átszervezésről, az iskolabezárásról elmondják a véleményüket. És én azt gondolom, hogy ez a pénz biztosan nem lesz elég a működtetési feladatokhoz, ebből iskolabezárás is lehet. Ugye a szakszervezetek arról beszélnek, hogy 400 iskolát fog bezárni a kormány” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Tekintse meg a Karácsony Gergellyel készült teljes beszélgetést: