2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„A különmegállapodások nem járható út”

Hír TV

2017. október 27., péntek 20:14, frissítve: péntek 20:43

A munkástanácsok a többi szakszervezet megkérdezése nélkül folytatta le az egyeztetéseket a kormánnyal – jelentette ki Newsroom című műsorunkban Kordás László. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta: az érdekképviseletek egységét nem szabad megbontani, mert közösen érhető el eredmény. Kordás László szerint: nem az a járható út, ha egy szakszervezet egyéni stratégiák mentén, különmegállapodásokat köt a kormánnyal.

„Ennek van egy fóruma, egy intézményesített fóruma, gyakorlatilag az Európai Unióban ezt hívják »social dialog«-nak, azaz szociális párbeszédnek, ahol a munkáltatók, a kormány és a szakszervezetek képviselői tudnak megállapodni. Így volt ez eddig is, nem hiszem, hogy az a járható út, ha valaki egyéni stratégiák mentén, külön megoldásokat, akár stratégiai megállapodást köt a kormányzattal. Én azt gondolom, hogy együtt, kiérlelt javaslatokat kell a kormány elé terjeszteni és a munkáltatókkal együtt megtárgyalni és megállapodni” – fogalmazott Kordás László.

Kaptak ajánlatot a kormánytól, de megállapodás még nincs

Ha a tartalomban meg tudnak állapodni, akkor kötnek csak stratégiai partnerségi megállapodást a munkástanácsok a kormánnyal. Palkovics Imre Newsroom című műsorunkban azt mondta: az együttműködésre egyelőre csak felkérés érkezett. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a szorosabb kapcsolatot egy plusz konzultációs lehetőségnek tartja a kormánnyal.

– Mi tettünk le jó néhány javaslatot különböző minisztériumok asztalára, elsősorban nyilván a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatással és bérekkel, képzéssel foglalkozó részlegére. De ugyanígy a fejlesztési minisztériumhoz is küldtünk el javaslatokat. Ennek az lett a vége, hogy kaptunk egy koordinált reakciót, és ennek a koordinált reakciónak, illetve konzultációknak a végén kaptunk egy ilyen ajánlatot. És ez a megállapodás, ez nem jött létre, ez egy ajánlat volt a kormány képviselői részéről.
– Mármint a stratégiai megállapodás?
– Így van. Tehát mi nem kötöttünk meg még semmit, mi kaptunk egy ilyen ajánlatot, és azt kérdezem a többi, esetleg ágáló szakszervezeti kollégától, hogy ki az, aki ezt visszautasítaná, ha programjának a végrehajtása, elképzelésének a támogatására, egyáltalán konzultációs lehetőséget kap pluszban azonkívül, amik egyébként megvannak – fogalmazott Palkovics Imre.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!