2018. szeptember 21.,
péntek, Máté, Mirella napja

Garancsi, Vajna és Habony érdekeltségei kaszáltak

2017. május 9., kedd 19:17, frissítve: kedd 19:47

600 millió forintos megrendelést kapott Orbán Viktor barátjának cége a Magyarország erősödik kampányból – tudta meg a Hír TV. Az Esmától villanyoszlopokra szerelhető hirdetéseket vettek. Jutott pénz a kampányban Habony Árpád cégének, Andy Vajna rádiójának és a Pesti Srácok nevű lapnak is.

A Magyarország erősödik kampány hirdetései az év elején az egész országot ellepték. Hogy megtudjuk, mely cégek gazdagodtak a kampányból, közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be. Így derült ki, hogy csak Garancsi István cégénél 600 millió forintot költöttek. Ez több mint a társaság 2015-ös teljes árbevétele. Az Esmától úgynevezett lengőkaros hirdetéseket vettek, több mint hatezer darabot.

Ezeket a kormány korábban betiltotta arra hivatkozva, hogy nem biztonságosak: elvonják az autóvezetők figyelmét. A tiltást 2011-ben vezették be, a legnagyobb vesztese pedig épp az Esma volt. Garancsi 2015-ben szerzett kisebbségi tulajdonrészt a társaságban, ezután a tiltást is feloldották.

A Hír TV információi szerint nemcsak Orbán Viktor barátja járt jól a kampánnyal. Jutott pénz Andy Vajna rádiójának, a Habony Árpád érdekeltségébe tartozó Modern Media Groupnak és a Pesti Srácok nevű portálnak is. Ez a három cég összesen 90 millió forinthoz jutott.

A Jobbiknál azt mondják, nem lepődtek meg azon, hogy éppen ezekkel a cégekkel szerződtek. „Az igazán gyomorforgató az, hogy a Fidesz–KDNP ez esetben nem a Fidesz-szavazókkal fizetteti meg a saját kampányának az árát, hiszen ebben az országban a választók többsége nem a Fideszre adta a szavazatát” – jelentette ki Z. Kárpád Dániel, a Jobbik alelnöke.

Az LMP szerint be kell tiltani az ilyen kampányokat. „Itt nem az történik, hogy a kormány egy közérdekű dologról, a szelektív hulladékgyűjtésről tájékoztatja a magyar embereket – erre lenne szükség –, hanem ehelyett az Orbán Viktor néppárton belüli pozíciójának az erősítése végett 1,3 milliárdot odaad olyan újságíróknak, akik utána a kormánypropagandát harsogják vissza” – hangsúlyozta Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja.

A hirdetésekért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint nem ők választják ki, hogy hol jelennek meg a hirdetések. „A kormány azt az elvárást szokta megfogalmazni a hirdetésfoglalásokat végző ügynökséggel szemben, hogy minél nagyobb legyen az elérés. És ennek érdekében amikor egy ilyen tájékoztató akció lezárul, a kormány méréseket is végez annak érdekében, hogy vizsgálja az egyes kampányok elérését. Azt tudom mondani, hogy ezek a kampányok a piaci átlagot meghaladó eléréssel bírnak, tehát a megrendelés ilyen formában teljesül” – mondta Dömötör Csaba államtitkár.

Kerestük az érintett cégeket is. Kizárólag a Pesti Srácok főszerkesztője válaszolt, írásban. Huth Gergely azt közölte: kiadójuk nem azért kapott pénzt, mert kormányközeli, hanem mert sok olvasójuk van.