2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Jogerős: elítélték az Új Magyar Gárda főkapitányát

2016. április 12., kedd 18:04, frissítve: kedd 19:40

Jogerősen is elítélték az Új Magyar Gárda főkapitányát. A Kecskeméti Törvényszék azért találta bűnösnek Mészáros Istvánt, mert bíróság által feloszlatott egyesület vezetésében vett részt.

Mészáros Istvánt 2013 márciusában választották az Új Magyar Gárda főkapitányává. A szervezet néhány hónap múlva 100 újoncot avatott az egykori akasztói stadionban. Az Új Magyar Gárdát az ügyészség a Magyar Gárda Egyesület utódszervezetének tekinti.

A Magyar Gárdát Vona Gábor Jobbik-elnök alapította, az egyesületet 2009-ben a bíróság jogerősen feloszlatta. A parlament pedig még a 2010-es kormányváltás előtt bűncselekménnyé minősítette a részvételt egy feloszlatott egyesület vezetésében. „Aki ezt a bűncselekményt elköveti, az szándékosan és tudatosan szembehelyezkedik egy jogerős bírói döntéssel. Lehet egy bírói döntésről beszélgetni, lehet azzal egyetérteni vagy ellenkezőleg, lehet azt úgy gondolom vitatni is, de egyetlenegy dolgot nem lehet tenni, azt magunkra nézve kötelezőnek nem elismerni, és aki ezt teszi függetlenül a céltól, úgy gondolom, hogy az a társadalmi együttélés egyik alapvető követelményét szegi meg, egy végrehajtandó bírói döntéssel megy szembe” – mondta Zomborné Papp Anita, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség ügyésze.

A főkapitány védője a másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszéken azt bizonygatta, hogy az Új Magyar Gárda működése nem hasonlítható a betiltott Magyar Gárdáéhoz. „A vádiratban semmiféle utalás nincs arra, hogy elsőrendű vádlott olyan magatartásokat tanúsított volna, illetve az általa baráti társaságnak minősített csoport bármilyen hasonló jellegű cselekményeket folytatott volna, amelyek a feloszlatási ítéletben megállapításra kerültek” – fogalmazott Mező Balázs Béla védő.

Mészáros István pedig azt hangoztatta a bíróságon, hogy a mozgalom céljai békések. „A mi csapatunk számára mindig is a karitatív, a szeretet, a segítőkészség az, ami jellemzett bennünket. Soha nem gyűlölködünk senkivel sem szemben, senkinek nem ártottunk, csak a jó szándék vezérelt bennünket” – nyilatkozta a vádlott.

A Kecskeméti Törvényszék végül helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és 100 ezer forintra bűntette az Új Magyar Gárda főkapitányát. „Azzal valósították meg a bűncselekményt, amely a vád tárgyává volt téve, és ezzel tulajdonképpen a másodfokú bíróság is egyetértett, hogy a jogerős bírósági ítélettel megszüntetett szervezet helyett nem alapítottak új szervezetet, annak a bejegyzését nem kérték, hanem a tevékenységüket gyakorlatilag a megszüntetett társadalmi szervezet égisze alatt folytatták tovább, és ebben az elsőrendű vádlott tevékenyen részt vett” – hangsúlyozta Szörényi Mariann tanácsvezető bíró.

A vádlott és védője nem nyugodtak bele a marasztaló ítéletbe, ezért a legfőbb bírói fórumhoz, a Kúriához fordulnak jogorvoslatért.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!