2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Írók, filozófusok, művészek követelik Pócs János lemondását

Szánthó Péter

2017. december 12., kedd 10:01

Szerintük a képviselő Facebook-posztja „leplezetlen antiszemita uszítás, amely a történelem legsötétebb korszakát idézi”.

„Leplezetlen antiszemita uszítás, amely a történelem legsötétebb korszakát idézi” – így minősítik a Pócs János lemondatását petícióban követelők azt, hogy a Fidesz országgyűlési képviselője a Facebook-oldalára feltett egy fényképet, amelyen egy megperzselt disznó látható, amelyre azt írták, „ő volt a soros”. Pócs a fénykép alá azt írta: „Ott már egy disznóval kevesebb van. Jó étvágyat!”

 
Fotó: Pócs János / Facebook
 

A petíciót többek között már aláírta Závada Pál, Spiró György, Parti Nagy Lajos, Heller Ágnes, Enyedi Ildikó és Tamás Gáspár Miklós. Szerintük a kép és a kommentár „azt a korszakot idézi, amely azzal kezdődött, hogy embereket fosztottak meg emberi jogaiktól, emberi méltóságuktól, majd emberi mivoltuktól: dehumanizálva őket, – szóban, írásban és a legkülönfélébb ábrázolásokon – állatoknak, disznóknak, rágcsálóknak, férgeknek, parazita lényeknek nevezve és mutatva mindannyiukat. Ez az út vezetett oda, hogy a végén marhavagonokba zsúfolva szállítsák el őket haláltáborokba, ahol közel hatmillió ártatlan európai polgárt gyilkoltak meg. Pócs János »tréfája« ezt a korszakot idézi, s tette mindennél beszédesebben bizonyítja, hogy hová vezet, miféle aljas indulatokat korbácsol fel és milyen embertelen megnyilvánulásoknak enged szabad folyást a kormánypártok által évek óta szított gyűlölködés”.

Az aláírók szerint „nemcsak a parlamentben, hanem a magyar közéletben sem lehet helye annak, aki nyíltan uszít más közösségek ellen, aki az emberi történelem legsötétebb katasztrófájához vezető események felidézésével vagy arra való utalással tréfát űz emberek szenvedéséből, illetve aki embertelen cinizmusával félelmet kelt a ma élő nemzedékekben”.

Orbán Viktor annyit reagált a képre a Hír TV kérdésére, hogy „a disznóvágás ügyei nem tartozik a kormány hatáskörébe”. Gulyás Gergely, Fidesz-frakcióvezető ellenben azt kérte a politikustársaitól, hogy mindenki fogja vissza magát és gondolja át, miket posztol a kampányban a közösségi oldalakra – állítólag konkrétan Pócs Jánost nem nevezte meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!