2021. május 9.,
vasárnap, Gergely napja

Irakban is kapható a letelepedési kötvény

,

2016. november 4., péntek 17:55, frissítve: péntek 18:04

Irakban is árulja a magyar állam a letelepedési kötvényt – a Magyar Nemzet szerint Erbil városának egyik plázájában például néhány napja nyitott új irodát az egyik kötvényforgalmazással megbízott cég vagy annak partnere.

A térség országainak állampolgárai számára az Arton Capital Kft.-t jelölte ki az Országgyűlés. A lapnak a cég ügyvezetője azt mondta: az ő megbízásából biztosan nem nyitottak új ügyfélszolgálati pontot Erbílben, de sok ügynökkel dolgoznak együtt. Amikor a lap a program megszűnéséről kérdezte, azt mondta: ő is csak annyit tud, amit a hírekben hall.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy orosz ügynökség már tudni véli, hogy a magyar letelepedési kötvény december 27-ével szűnik meg. Bővebben >>>

Országgyűlési határozatban kötelezné a Párbeszéd a kormányt arra, hogy hozza nyilvánosságra, mikortól szüntetik meg a letelepedési kötvények forgalmazását. Barabás Richárd, az ellenzéki párt elnökségi tagja azt mondta: egy orosz honlap szerint december 27-ig forgalmazzák a kötvényeket. A Párbeszéd az Országgyűléssel azt is kimondatná, hogy ezeket a kötvényeket nem tekinti az államadósság részének és csak a korrupciógyanús ügyek kivizsgálása után fizetné ki a lejáró kötvényeket.

„Gyakorlatilag egy orosz honlapról derült az ki, hogy a kormány mikor, milyen határidővel kívánja megszüntetni ezeket az átveréskötvényeket, amely semmi másról nem szól, minthogy aláássa Magyarország biztonságát és hogy Fideszhez köthető politikusok teletömjék a zsebüket korrupt pénzzel” – mondta Barabás Richárd.