2018. szeptember 22.,
szombat, Móric napja

Ilyen számok mellett 20 év alatt sem térül meg a kisvasút

2017. július 10., hétfő 08:14, frissítve: hétfő 09:02

20 év alatt se térül meg a felcsúti kisvasút, ha továbbra is csak annyian utaznak rajta, mint eddig. Az Átlátszó adatigénylése után derült ki, hogy volt 53 olyan nap, amikor senki se utazott a vonattal. Ráadásul 7 nap le se állították az üres vonatokat. Lázár János szerint a beruházás megtérül, a kisvasutat pedig csak azért bántják, mert a miniszterelnök falujában van.

Nagyüzem a felcsúti kisvasúton: a többség csoporttal érkezett, kirándultak a Váli-völgyben, és a program része volt a kisvasutazás is. „Én mondjuk magamtól biztos nem mentem volna vele, de a közösséggel együtt megyünk” – fogalmazott egy hölgy utas.

A járat az Alcsútdobozi Arborétumot köti össze a felcsúti labdarúgó-akadémiával, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök alapított.

– Meg akartam nézni az ország legnagyobb pazarlását.
– És hogy tetszett?
– Látom, hogy megvalósult sajnos – mondta egy másik utas.

A kisvasút és a fociakadémia üzemeltetője ugyanaz – a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, amelynek elnöke a község polgármestere, Mészáros Lőrinc. Az Átlátszó.hu szerette volna megtudni, hogy 2016-ban hányan utaztak a járaton, de nem kapta meg az adatokat. A portál panaszt tett az illetékes hatóságnál, mire az alapítvány meggondolta magát, és elküldte a számokat. A kisvasút tavaly májusában indult. 113 jegy volt a napi átlag, de akadt 53 olyan nap, amikor nem váltottak rá jegyet. Az 53-ból 7 napon a szerelvényeket utasok nélkül is elindították.

„Én úgy gondolom, ha Magyarországon egy fél év alatt 20 ezer ember használ egy kisvasutat, az megtérülő dolog. Én ebben semmi kivetnivalót nem látok, ez egy politikai hecckampány, ha nem Felcsúton épült volna a kisvasút, akkor senkit nem érdekelne. Csak Orbán Viktor miniszterelnök miatt érdekes” – reagált Lázár János kancelláriaminiszter.

A kisvasútra a kormány 600 millió forintot ítélt meg uniós támogatásból. A kisvasútra – oda-vissza – 1000 forintba kerül a teljes áru jegy. Ami azt jelenti, ha az összes eddigi utas ilyen jegyet vásárolt volna, akkor évente 42 millió forint jönne be a jegyekből, vagyis a 850 millió forintos beruházás akkor is több mint 2 évtized alatt térülne meg.

Az Átlátszó.hu az idei utasforgalmi adatokat is kikérte az alapítványtól.