2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Egy fővárosi albérlethez már kevés az átlagkereset

2015. július 26., vasárnap 15:07, frissítve: hétfő 10:23

Budapesten már elviszi az átlagkeresetet az albérlet, a főváros jobb fekvésű kerületeiben 150 ezer forintot kérnek el egy lakásért – rezsi nélkül. A vidéki egyetemi városokban is jelentősen drágultak a bérlemények az elmúlt egy évben. Ellenzéki pártok állami bérlakások építését sürgetik.

„Egy egy-két hálós, plusz nappalis ingatlan, egyetemvárosban, új építésű, százezer forinttól százötvenezer forintig terjed” – mondja a pécsi albérletárakról az egyik helyi ingatlanközvetítő. A baranyai megyeszékhelyen tavaly óta 10 százalékkal emelkedtek az árak, mégis alig találni kiadó lakást. „A belvárosban gyakorlatilag elég nehéz jó albérletet találni, mert a felújított lakásokból mindig is kevés volt. Viszont azért ott is elég nagy a kereslet, tehát most már nincsenek szabad lakások” – nyilatkozta Szilas Pál, a Duna House Holding Kft. értékesítő vezetője.

100 ezer forint alatt alig találni albérletet a fővárosban. Budapest felkapott kerületeiben a határ a csillagos ég, de a kevésbé vonzó környékeken is 1700-1800 forintos négyzetméterárak jellemzők. „Nagyon nagy a kereslet, és ehhez képest szűk a kínálat. Ilyenkor a tulajdonosok megtehetik azt, hogy drágábban adják ki, hiszen fognak rá bérlőt találni. Ezen majd az fog tudni változtatni, ha a következő 1-2 éven belül talán kinőnek a földből olyan több száz lakásos projektek is, amelyek a szűkös kínálatot tudják enyhíteni” – véli Rutai Gábor, a Duna Holding Kft. elemzési vezetője.

A Párbeszéd Magyarországért párt támogatott bérlakásprogrammal szorítaná le az árakat, a Jobbik pedig áfacsökkentéssel ösztönözné az új lakások építését. „Magyarországon az az elképesztő ingatlanpiaci dráma, ami tapasztalható, miszerint az új építésű lakások száma egy 400 év alatti ingatlancserélődés, ingatlan állomány cserélődést tesz csak lehetővé, megfordítható lenne. Pozitív folyamatokat lehetne elindítani, és a Jobbik számításai szerint ennek a költségvonzata is minimális volna” – jelentette ki Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A piac telítettsége miatt az egyetemistáknak nehezebb lesz albérletet találniuk, mint a korábbi években.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!