2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hollikot túltolták, Simonka visszaeső lett – fizethetnek

Hír TV

2018. március 31., szombat 19:11, frissítve: szombat 20:07

1,3 millió forintot fizethet a ferencvárosi önkormányzat, amiért Hollik Istvánt túltolták a helyi újságban. A kereszténydemokrata politikus aránytalanul sokat szerepelt a lapban, amiért a Nemzeti Választási Bizottság bírságolt. Egy másik kormánypárti jelöltből pedig visszaeső lett. Simonka Györgyöt másodszor marasztalta el óvodai kampányért az NVB. Neki közel 700 ezer forintja bánja, hogy engedély nélkül tett közzé a kicsikről készült fotót a Facebookon. A Békés megyei politikusnak ez már a második bírsága, az elsőt azért kapta, amiért a közösségi oldalát népszerűsítő pólókat adtak rá óvodásokra.

„Indítványozom, hogy a határozatunk tiltsa el a jogsértőt a további jogsértéstől, és szólítsuk fel a határozat szerinti óvodában készült felvételek eltávolítására a közösségi oldalról. Iindítványozom, hogy Simonka György képviselőjelöltet a Nemzeti Választási Bizottság a kiszabható legmagasabb összegű, 690 ezer forintos bírsággal sújtsa, annak befizetésére kötelezze” – közölte Patyi András, az NVB elnöke.

 

 

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!