2018. október 17.,
szerda, Hedvig napja

Hende: Nem volt érdeklődés a szombathelyi sportkomplexum üzemeltetésére

Hír TV

2018. január 22., hétfő 12:45, frissítve: hétfő 23:03

A kormány a Fidesz közeli cégekkel megépíttette a stadionokat, fenntartásukat azonban az önkormányzatokra hárítja. Szombathely fideszes képviselője is elismeri, hogy piaci alapon nem lehet működtetni a Vasi megyeszékhelyen létrehozott sportkomplexumot, annak fenntartásához a városnak folyamatosan hozzá kell járulnia.

Tavaly novemberben adták át a szombathelyi Haladás Sportkomplexumot. A város fideszes polgármestere akkor azt mondta, a Mészáros Lőrinchez köthető Záév által megvalósított 15 milliárd forintos beruházást ajándékba kapták az államtól. Ám az ajándék drágának bizonyulhat, az építkezést ugyan az állam fizette, de a térség fideszes képviselője is elismerte, hogy a piac szereplői nem tartják nyereségesen működtethetőnek az épületet.

„Azt azonban szeretném kihangsúlyozni, hogy Szombathely városa 2014-ben a beruházás előtti utolsó esztendőben 300 millió forintot fordított a Haladás régi sporttelepének fenntartására, a labdarúgó kft. felújítására és a sportegyesület támogatására. Tehát amikor itt számokról beszélünk, akkor nem a nullával kell összehasonlítani, hanem a korábbi ráfordításokkal” – mondta Hende Csaba.

A város azonban korábban nem létesítményfenntartásra, hanem a sportegyesületek egyéb költségeire költött. A polgármester is csak reméli, hogy kijönnek az eddig pénzből. „Bízunk benne, hogy a tavalyi működtetéshez képest az idei esztendőben ebből, vagy még inkább kevesebb pénzből tudjuk működtetni ezt a nagyszerű, gyönyörű létesítményt” – mondta Puskás Tivadar.

Az önkormányzat jobbikos képviselője szerint a pálya környezete is alkalmatlan a létesítmény rendeltetésszerű használatára, hiszen a kilencezres stadionnak 300 autót befogadó parkolója van – igaz, a telt házas mérkőzés nem jellemző. Ráadásul a létesítményben nincs étterem, de még egy kávézó sem – így nem csoda, hogy nincs jelentkező az üzemeltetésre.

„Jelen pillanatban a szombathelyi polgárok és a szombathelyi adófizetők, ha egy kicsit átkötöm, ők tartják fönt a sportkomplexumot. Ugye jelen pillanatban az önkormányzat az, aki ezt a Haladás Sportkomplexumot üzemelteti és fenntartja. A novemberi átadás óta nem talált a városvezetés üzemeltetőt. A közbeszerzési eljárás érvénytelen lett” – nyilatkozta Balassa Péter.

A város ellenzéki képviselőinek nem volt beleszólásuk a beruházásba, a volt polgármester szerint ebből adódott az is, hogy elestek másfél milliárd forint kötbértől, ami járt volna a városnak. „Ez az a pont, amikor ki kell lépnünk a politika szokásos dimenzióiból és a gazdaság kőkemény ítéletét kell figyelembe vennünk. Meghirdettük az üzemeltetést nyilvános pályázaton, nem akadt rá jelentkező, annak ellenére sem, hogy a város 145 millió forint éves terhet vállalt a sportegyesületek szereplése, felkészülése terén. Ennek ellenére maga a létesítmény nem igazán alkalmas piaci üzemeltetésre” – mondta Ipkovics György, MSZP-s önkormányzati képviselő.

A második és harmadik Orbán-kormány több, mint 200 milliárd forintot költött sportlétesítményekre, jellemzően futballstadionokra.

Miskolc is hasonló cipőben

Az ország másik felében, Diósgyőrben is az önkormányzatra marad a kormány által felhúzott új stadion üzemeltetője. A helyiek szerint Miskolcon sem lehet kitermelni egy ilyen intézmény fenntartási költségeit. A miskolci szocialisták szerint Diósgyőrben ugyan van létjogosultsága egy stadionnak, de felelőtlenségnek tartják, hogy a fideszes vezetők az adófizetőkkel fizetteti meg az üzemeltetés költségeit.

„Nem gondolták végig sem a városvezetés, sem a kormány a beruházást. Fenntartható, jól üzemeltethető méret és logika kellett volna, hogy meghatározza a stadionfejlesztést. Én attól tartok, hogy nagyon sok pénzbe fog így kerülni a miskolciak és az adófizetők, az ország adófizetői számára” – mondta Varga László, az MSZP frakcióvezető-helyettese.