2024. 05. 29. Szerda Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Esztike gyűrűje

Következik:

Vezércikk 04:00

Hegedűs Zoltán irányítja Hódmezővásárhelyt az időköziig

Hír TV

2017. november 21., kedd 09:10, frissítve: kedd 11:24

Hegedűs Zoltán fidesz–KDNP-s alpolgármester irányítja Hódmezővásárhelyt az időközi választásig, melyet Almási István polgármester hétfői halála miatt kell kiírni – jelentette be az alföldi város közgyűlésének keddi rendkívüli ülésén Korsós Ágnes címzetes főjegyző.

A főjegyző elmondta, a 2019. októberig tartó önkormányzati ciklusra a helyi választási bizottságnak húsz napon belül időközi választást kell kiírni. Hozzátette: erről a bizottságot már értesítette.

Korsós Ágnes közölte, a közgyűlés szervezeti és működési szabályzata alapján polgármesteri jogkörben az időközi választásig Hegedűs Zoltán alpolgármester jár el.

Almási István Eleken született 1944. július 12-én. 1968-ban szerzett diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán általános iskolai magyar-ének-zene tanári szakon, majd 1979-ben népművelő szakon. 1994-ben az Országos Széchényi Könyvtárban könyvtári rendszerszervezői képesítést szerzett. Előbb pedagógusként dolgozott, majd 1975-től a hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Központban volt népművelő, 1976-tól 1983-ig igazgatóként irányította az intézményt, ezt követően tizenhét éven át a Németh László Városi Könyvtárat vezette. 1994-ben választották Hódmezővásárhelyen önkormányzati képviselőnek, 2000-től alpolgármesterként, 2012-től haláláig polgármesterként dolgozott a városért.

Fotó: Vásárhely 24

(MTI)

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!