2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hadházy: Schiffer és Sallai perrel fenyegette meg a visszalépőket

Hír TV

2018. április 9., hétfő 14:12, frissítve: hétfő 14:39

A Fidesz megkörnyékezett ellenzéki politikusokat, ezért politizáltak többen úgy, mintha a kormánypárt diktálta volna – ezt Hadházy Ákos mondta a 24.hu-nak adott interjúban. Az LMP leköszönő társelnöke arról is beszélt, hogy a párt korábbi társelnöke, Schiffer András és párttársa, Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat, akik visszalépnek. Hadházy Ákos a Hír Televíziónak korábban arról beszélt, hogy az ellenzék a felelős azért, hogy nem tudott megfelelő alternatívát kínálni a választóknak.

– Az ellenzék úgy viselkedett, minthogyha jobban utálnák egymást, mint ahogy utálják a kormányt, leegyszerűsítve, és nem tudott semmilyen együttműködést gyakorlatilag semmilyen együttműködést létrehozni, pedig nyilvánvaló volt ennek szükségessége. Azt hiszem, hogy a választók ezek után joggal, részben joggal hihették, hogy nem tud az ellenzék alternatívát nyújtani, illetve azt is el kell mondani, hogy az összes ok közül, minden ok közül a legfontosabb, hogy a választók nem hitték el azt, hogy az ellenzék nemcsak a mostani kormányhoz képest, hanem az elmúlt 28 évhez képest is meg tudja újítani ezt az országot és végre elindítja a fejlődés úján, ezt nem hitték el az ellenzékről – jelentette ki Hadházy Ákos, az LMP leköszönő társelnöke.

„Szemenszedett hazugság”

Így reagált a Magyar Nemzet megkeresésére Schiffer András, aki elmondása szerint nem fenyegetőzött. Kifejtette, hogy amikor az első LMP-s jelölt visszalépett az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára a XVIII. kerületben, a párt automatikusan elesett 150 millió forintos állami kampánytámogatástól. Schiffer András elmondta, ekkor tőle és több ügyvéd kollégájától is jogi szakvéleményt kértek azzal kapcsolatban, hogy a támogatás elbukása miatt felmerülhet-e a polgári jogi felelősség kérdése. Elmondása szerint ő több kollégájával szemben nem adott erről szakvéleményt. Szerinte a szakvélemények különben sem tekinthetőek fenyegetésnek.

Hozzátette: ő egyetlen LMP-s egyéni jelöltet sem keresett meg, egy induló volt, aki tanácsért fordult hozzá, neki el is mondta személyes véleményét, Hadházy Ákossal szemben pedig jogi lépéseket fontolgat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!