2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Hadházy: Balog a felelőse az egyértelmű lopásnak

Hír TV

2018. március 5., hétfő 22:07, frissítve: hétfő 22:53

Közérdekűadat-igényléssel kéri ki az LMP a Miniszterelnökség és az Emmi dokumentumait a nem létező Klik-szoftverek ügyében. Hadházy Ákos, a párt társelnöke korábban arról számolt be, hogy a Klebelsberg Központ úgy vett fel uniós támogatást iskolai számítógépes programok fejlesztésére, hogy azok nem készültek el vagy nem használják őket. A kancelláriaminiszter ezt a múlt héten elismerte. Azt mondta: vizsgálatot folytattak, a Kliknek pedig vissza kellett fizetni 1,2 milliárd forintot.

„Nyugodtan lehet mondani, hogy a pénzt egyértelműen ellopták, és azért itt tartjuk a sajtótájékoztatót, hogy az egyik fő felelősre rámutassunk, ő pedig itt dolgozik: Balog Zoltán. Nyilvánvalóan az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az egyik fő felelőse a több mint egymilliárd forint ellopásának, hiszen nem létezik, hogy egy miniszter ne tudjon egy ilyen ügyről” – mondta az ellenzéki politikus.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!