„Ha a kormány tesz a fiatalokra, nincs itt keresnivalónk”

Hír TV online: Korábban is voltak diákmegmozdulások, ezek csekély mennyiségű változást hoztak a magyar oktatásban. Miben lesz más a jövő pénteki tüntetés?

Gyetvai Viktor: A mostanit egy 2012. decemberi demonstrációhoz tudnám hasonlítani. Akkor a felsőoktatásban az állami férőhelyek keretszámait akarták ötvenezerről tízezerre csökkenteni. Ez ellen a Hallgatói Hálózat és más diákszerveződések közösen álltak ki, és meghátrálásra kényszerítették a kormányt. Igaz, hogy az elmúlt időszakban mérsékeltebb sikere volt az ilyen kezdeményezéseknek – bár a tavaszi CEU-tüntetésekkel érték el a diákok, hogy egyelőre még működhet az egyetem Magyarországon –, de alapvetően a mostani demonstráció abban más, hogy ezt kifejezetten diákok kezdeményezték, ám szélesebb körre terjedt ki a megmozdulás. Egyszerűen azt vettük észre, hogy a közoktatás nemcsak rólunk, diákokról szól, hanem az egész országról. Az oktatás mai helyzete hosszabb távon határozza meg Magyarország jövőjét, ezért fontos, minden korosztály és társadalmi réteg kifejezhesse véleményét.

HTV: Mik a főbb problémák a magyar oktatási rendszerrel?

Gy. V.: Diákszemszögből az egyik legnagyobb tüneti probléma, hogy a tanulók túl vannak terhelve. Egy iskolában negyven órát töltenek hetente, tehát napi nyolc órát. Ez rengeteg, mint egy felnőtt ember rendes heti munkaideje. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy óvatos becslések szerint tantárgyanként legalább fél órát kellene szánni a felkészülésre otthon – így pedig nagyjából heti hatvan órát kell a tanulásra fordítani, ami rengeteg. A közoktatás arra sem készít fel, hogy kiálljunk önmagunkért: nem tanítják meg azt, hogy beleszólhatunk a minket érintő kérdésekbe, felszólalhatunk önmagunkért vagy másokért. Minden meg van mondva, le van korlátozva, szűk a diákok és a tanárok mozgástere – azt kell csinálni, ami elő van írva, és kész. Nincs kritikus hozzáállás, leadják a tananyagot, a lexikális tudást – utóbbit ráadásul el is felejtjük hónapokon, éveken belül, ha nincs rá szükség.

Nem készségeket adnak át, amit az életben lehet használni. Sokszor a végzősök úgy jönnek ki az iskolából, hogy azt sem tudják, merre kapjanak: minden felkészítés nélkül belecsöppennek a munkaerőpiacba, a gyorsan változó világba. Például, ha a szakképzési rendszer ad is egy szakmát az embernek, ami egy ideig aktuális, de ha tíz év múlva az adott szaktudást felváltja egy másik, hatékonyabb, akkor a szakképzetteknek egy új ágazatba kell átállniuk. Azt nem tanítják az iskolában, hogy ehhez hogyan kell alkalmazkodni.

Emellett a rendszer igazságtalan, diák és diák között különbséget tesz, főként anyagi alapon. Akik nehezebb körülmények között nőnek fel, sokkal rosszabb esélyekkel indulnak a felsőoktatási felvételin. Nem tudnak nyelveket tanulni, pedig még a fővárosban is a legtöbben magántanárhoz járnak, hogy le tudjanak nyelvvizsgázni. Ha alapból nem jó az iskolai nyelvoktatás, akkor semmit nem ér, hogy az első nyelvvizsgának visszaadják a díját – ami egyébként egy támogatandó kezdeményezés lenne, de nem oldja meg a probléma gyökerét. Egyszerűen nem tudunk nyelveken, főleg azok, akik nem engedhetik meg a külön tanárt.

Az oktatás elveszi a diákok motivációját, ha nem érzik értelmét annak, hogy megtanulják az anyagot, sokkal rosszabbak lesznek az eredmények is. Így mialatt a TIMMS-felmérésen, ami a lexikális tudást nézi, a magyar tanulók jobban teljesítenek, a logikai gondolkodást igénylő feladatokban rendre elmaradnak. A szövegértésünk a béka feneke alatt van, és a legtöbb diák digitális analfabéta: ugyan be tudja kapcsolni a számítógépet, de az iskolákban nem tanítják meg, hogy egy információhalmazból miként kell kiválasztani a hasznos dolgokat. Mehetünk úgy a munkahelyre, hogy lexikonfejűek vagyunk, de ez mit sem ér, ha alapvető problémákat nem tudunk megoldani.

HTV: Van koncepciójuk arra, hogyan lehet javítani a hiányosságokon?

Gy. V.: Nyolcvan pontból álló javaslatcsomagunk van, ezt el is juttattuk a minisztériumhoz. Nem érkezett érdemi válasz, azt írták, hogy például az általuk létrehozott Köznevelési Kerekasztal beszélget hasonló dolgokról – ebben egyébként nincs benne a diákok képviselete. Azt érezzük, hogy egyáltalán nem foglalkoznak a diákok, tanárok, szülők véleményével. Nem maradt más választásunk, minthogy a Kossuth téren tüntessünk, máshogy nem tudjuk magunkra felhívni a figyelmet.

HTV: Tehát nyolcvan pontot adnak be a minisztériumnak a jövő héten?

Gy. V.: Január 19-én határozott, lényegre törő, azonnali követeléseket fogunk megfogalmazni. Ebben most nem lesz benne mind a nyolcvan pont, mert azok egy részét hosszabb távon lehet csak bevezetni. Olyan követelések viszont igen, amelyekre azonnali és valódi reakciót várunk a kormánytól, mert nem hiszünk már a végtelen számú ígéretnek. Ha nem történik semmi, akkor folytatni fogjuk, nem feltétlenül csak demonstrációkkal. Egyre többen érzik úgy, hogy ez az utolsó lehetőség. Szeretnénk itthon dolgozni és tanulni, de ha az ország vezetése tesz a diákokra, a fiatalokra, akkor nincs itt keresnivalónk. Egyre nagyobb kompromisszumokat kell kötni ahhoz, hogy az ember Magyarországon tanuljon, dolgozzon, éljen. Azt szeretnénk elérni, hogy ne kényszer, hanem lehetőség legyen külföldre menni.

HTV: Miből gondolják, hogy meg fogják hallgatni önöket? Korábban nem sok nyitottság mutatkozott.

Gy. V.: Remélem, és abban is bízom, hogy minél több magyar állampolgárhoz eljut a problémák híre. Hiszen fontos, hogy minél többen és minél többet vitatkozzunk az oktatásról, mivel a közbeszéd színvonala egyre mélyebbre süllyed. Olyan kérdésekről vitáznak sokszor, amelyek az oktatáshoz képest sokadrendűek. Gyűlöletkampány helyett inkább ezzel a problémával kellene foglalkozni, azt szeretnénk, ha a magyar állampolgárok meghallgatnák egymást és meg tudnák beszélni a közös ügyeket. Meg kell érteni, hogy a demokrácia nem négyévenkénti szavazással egyenlő, hanem folyamatos társadalmi párbeszéddel. Ha úgy tetszik, egy értelmes nemzeti konzultációval – na nem a postán küldött kamu kérdésekre gondolok.

HTV: A megmozdulás egyik céljaként azt fogalmazták meg, hogy meg akarják ismertetni a diákokat más, modern oktatási rendszerekkel. Ezt hogyan kell elképzelni?

Gy. V.: Alapvetően nem könnyű egy tüntetésen ismereteket átadni. Nem tanórát akarunk tartani. Olyan példákat fogunk felhozni, mint a finn vagy az észt oktatási rendszer. Nyilván nem lehet Magyarországon egy az egyben átvenni egyik-másik állam modelljét, de lehet tanulni belőlük. Ne legyünk szűk látókörűek, tanulni kell más országok tapasztalataiból. Ezekről lesz szó dióhéjban a megmozduláson, a mintákról és a jó gyakorlatokról. Ebből is ki fog derülni: nem lehetetlent várunk a döntéshozóktól, csak azt, hogy tegyék a dolgukat. Egyrészt legyen felelős oktatási miniszter, másrészt egyeztessenek az érintettekkel és a szakértőkkel, hogy ne egy XIX. századi életre felkészítő oktatási rendszerünk legyen. Elképesztő történeteket hallunk a Független Diákparlament vidéki tagjaitól, szimpatizánsaitól, mint például a falra kifüggesztett igazgatói intők.

HTV: Említette, hogy korlátozzák az önrendelkezést az iskolákban. Kinek érdeke ez?

Gy. V.: Ha ezt az iskolában meg lehet valósítani, akkor a diákok ehhez hozzá fognak szokni, nem abban nő fel egy generáció, hogy lehetősége van beleszólni az őt érintő ügyekbe – legyen az a csengetési rend vagy bármi –, akkor felnőttkorban is mások hozzák majd meg a döntéseket. Ez annak az érdeke, aki azt akarja, hogy ebben az országban ne gondolkodó felnőttek, hanem úgymond jó szolgák legyenek, akik engedelmeskednek a politikának.

HTV: A kormányzati retorikában megszokottá vált, hogy lejáratják, aki valamilyen ügyben felszólal. Nem fél, hogy önök, a szervezők is „Soros-bérencek” lesznek?

Gy. V.: Korábban bántott, hogy bárkit, aki egy fontos ügy mellett kiáll, azt egyből megbélyegzik, valamilyen aktuális címkét raknak rá, hogy valamilyen „idegen érdekből támadja” az országot. Nagy probléma, ha ezt nemcsak a propagandisták, hanem az olvasók is komolyan veszik. Pedig ez már vicc kategória. Simán lehet, hogy minket is megpróbálnak lejáratni, de azt kell felismerni, hogy itt nem személyekről van szó, hanem az ország jövőjéről, az oktatásról. Szerintem nincs súlya annak, ha bármelyikünkről lejárató anyag születik, arra jutottam, hogy nem kell vele foglalkozni. Akik eddig elhitték, azok eztán is el fogják, akinek pedig még megmaradt a józan esze, az leginkább abszurdnak tartja.