2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Gulyás: Személyiségi jogi perekre utalhatott Orbán a nemzeti ünnepen

Hír TV

2018. március 20., kedd 09:48, frissítve: kedd 10:38

Személyiségi jogi perekre utalhatott a miniszterelnök a Fidesz frakcióvezetője szerint, amikor erkölcsi, politikai és jogi elégtételt emlegetett ellenfeleivel szemben március 15-ei beszédében. Gulyás Gergely úgy gondolja, hogy Orbán Viktor méltányosan jár el azzal, hogy az elégtételt a választási kampány utáni időszakra halasztotta. A frakcióvezető Budapest XII. kerületének képviselőjelöltjeként tartott online fogadóórát a Hegyvidék polgármesterével, Pokorni Zoltánnal. Az Orbán-beszéddel kapcsolatos kérdés – ironikusan – úgy szólt, hogy az elégtétel kimerül-e a munkatáborokban, vagy lesznek-e kivégzések is. A március 15-én elhangzottakról Pokorni Zoltán, a Fidesz egykori elnöke is elmondta véleményét.

– Azt gondolom, hogy joga van minden politikusnak pert indítani, ha úgy gondolja, hogy vele szemben méltánytalanul járt el valaki, újság, újságíró, televízió és bíróság előtt védje meg a becsületét. Nyilván erre gondolt, gondolhatott a miniszterelnök. Az, hogy ezt egy ünnepi beszédben el kell mondani, az biztos, hogy nem jó, hogy itt tartunk. Hogy ő ezt miért érezte szükségesnek, nem tudom, nem beszéltem erről vele – fogalmazott Pokorni Zoltán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!