2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Gőgös: Nem kívánják Mesterházyt a párt élére

2015. április 21., kedd 13:48

Gőgös Zoltán szerint nincs igény arra, hogy Mesterházy Attila ismét visszatérjen a szocialista párt élére. Az MSZP elnökhelyettese a Hír TV-nek azt mondta: ilyen igénnyel még nem találkozott.

Gőgös Zoltán ugyanakkor nem tartja furcsának, hogy a volt pártvezető egyre aktívabb. „Természetesen a saját területén, ami mellesleg a külügy, aktiválta magát, nagyon helyesen. Sőt, mivel a pártnak az egyik legismertebb politikusa, az is nagyon helyes, hogy a közös munkában aktívan részt vesz, de ez nem fű alatt történik, teljesen nyilvánosan zajlik, és én nem látom azt, hogy egy-másfél évvel a tisztújítás előtt bárkinek is lehetne olyan ötlete, hogy most bármi rendkívüli eseményt csináljon” – nyilatkozta Gőgös Zoltán.

A Magyar Nemzet írt arról korábban, hogy az MSZP ismét csatasorba állítaná Mesterházy Attilát, és egyre több szocialista politikus is azt szorgalmazza, hogy Tóbiás József pártelnök működjön együtt elődjével. Mesterházy tavaly májusban mondott le pártelnöki és frakcióvezetői megbízatásáról, ezután hónapokig kerülte a nyilvánosságot.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!