2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Folytatódnak a tárgyalások

2016. május 23., hétfő 08:59

Kedden folytatódnak a tárgyalások a kormány és a pedagógusok között – ezt Galló Istvánné mondta a Magyar Nemzetnek.

A tanárok legutóbb múlt csütörtökön egyeztettek az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel, ahol Gallóné elmondása szerint jelezték, hogy a kormány szóbeli ígérete ellenére kéréseiket alig vették figyelembe az oktatási törvény módosító javaslatának szövegezésekor.

Példaként említette, hogy bár megállapodtak abban a kabinettel, hogy a mostani 10 helyett 30 százalékban lehet majd eltérni a kerettantervtől, ezt nem rögzítették, ahogy azt sem, hogy az intézményvezető részt vehessen az iskolára vonatkozó költségvetés tervezésében. A sztrájkbizottság már január óta tárgyal a kormánnyal 25 pontos követeléséről.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!