2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Focipályát adtak át a hátrányos helyzetű településen

2017. szeptember 22., péntek 18:58

A rendszerváltás veszteseinek nevezte a határ menti kis településeket a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János a Csongrád megyei Magyarcsanádon azt mondta: a hátrányos helyzetű falvaknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy javíthassák az életkörülményeket. Ennek része a műfüves focipálya is, amely 33 millió forintból épült meg a településen. A pálya 30 százalékos önerejét, azaz 11 millió forintot a Belügyminisztérium állt az önkormányzat helyett.

„Azt remélem, hogy az önkormányzatok, képviselő-testületek és itt élő polgártársaim érzik és érzékelik azt, hogy az ország adófizetői szövetségesként tekint rájuk. Gondolok arra, hogy az elmúlt időszakban a környékbeli települések mindegyikén sikerült vagy művelődési házat, vagy egészségügyi központot, óvodát, iskolát építeni, felújítani, utakat, járdákat korszerűsíteni, nagyberuházásokat befejezni. Olyan beruházásokat, amelyek élhetőbbé tették ezt a térséget, és amelyek azt a célt szolgálják, hogy az itt iskolába járó fiatalok ebben a közösségben boldoguljanak” – fogalmazott a kancelláriaminiszter.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!