2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Felfüggesztették a Népszabadságot, a sajtó gyásznapjáról beszélnek

,

2016. október 8., szombat 13:55, frissítve: hétfő 06:50

Az ellenzék a sajtó gyásznapjáról beszél, a Fidesz alelnöke viszont nem hullajt könnyeket a Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt. A lap munkatársait és a közvéleményt szombat reggel tájékoztatták arról, hogy az újság nem jelenik meg hétfőn. A kiadó arra hivatkozik, hogy a Népszabadság veszteséges, ezért új irányt szabnak a lapnak. Sajtóhírek szerint azonban inkább amiatt függesztették fel a lapot, mert új, kormányközeli tulajdonoshoz került a kiadó.

A Fidesz számára kínos témákkal a címlapján jelent meg a Népszabadság - ebben a formájában - feltehetően utolsó lapszáma. A lap működését ugyanis szombat reggelre felfüggesztették. A döntésről szóló levelet futárral vitték ki a dolgozóknak. A belépőkártyákat is érvénytelenítették, többen sikertelenül próbáltak bejutni az épületbe.

A NOL.hu sem elérhető, a webcímen szombat délelőtt óta csak a lap kiadójának közleményét lehet elolvasni. Ebben a Mediaworks Zrt. azzal indokolta a döntést, hogy a Népszabadság veszteséges és most az újság újrapozicionálásán dolgoznak.

A dolgozók Facebookon reagáltak, ők puccsot emlegetnek, a döntésről ugyanis a nyilvánossággal egy időben értesültek.

Az ellenzék a sajtószabadság elleni támadásról beszél.

„Az Együtt álláspontja szerint Orbán Viktor 1956 60. évfordulóját – ezt itt, a Corvin közben mondom – a magyar sajtószabadság felszámolásának napjává tette” – mondta Szigetvári Viktor a párt elnöke.

Gyakorlatilag lekapcsolták

Az MSZP szerint gyakorlatilag lekapcsolták a Népszabadságot. „Az, ami ma a Népszabadsággal történt, és a Népszabadság újságíróival történt, az minden újságírót elérhet Magyarországon. Senki nincs biztonságban. Ez, ami Orbán Viktor Magyarországán megtörténik, sajnos a putyini Oroszországot idézi” –jelentette ki Kunhalmi Ágnes.

A Jobbik is elfogadhatatlannak tartja a lap felfüggesztését, de azért szóvivőjük a baloldalnak is odaszúrt. „Szerintünk nem véletlen, hogy a helikopterező Rogán Antal lebuktatása után néhány nappal pontosan az a sajtóorgánum jár így, amely hatalmas károkat okozott ezzel, az igazság fellebbentésével a Fidesznek és hát azt látjuk, hogy a baloldal állapotát is tükrözi, hogy már a saját médiumát sem képes megvédeni” – így Mirkóczki Ádám szóvivő.

Valami más van a háttérben

Az LMP szerint, ha a Népszabadság kiadását valóban csak a veszteségek miatt függesztették volna fel, akkor az újság online kiadását nem állították volna le. „Magyarországon ez egy olyan példátlan eset, amilyen korábban még hasonló sem történt, nem lehet itt gazdasági csődhelyzetre hivatkozni, az nem így szokott történni, ráadásul a munkavállalóknak is vannak azért jogaik, 15 nappal korábban kellett volna értesíteni az érdekvédelmi szervezeteket arról, hogyha valami itt körvonalazódott, szerintem ilyen nem történt, tehát mondhatjuk azt hogy tegnap estéről másnap reggelre bánnak el így a saját munkatársaikkal, és azt gondolom, hogy az állampolgárokkal is” – mondta Szél Bernadett, a pért társelnöke.

A Demokratikus Koalíció szerint a lappal történtek mögött a kormány áll, ezért nemzetközi fórumokhoz fordulnak az ügy miatt. „A Demokratikus koalíció természetesen azon túl, hogy szolidáris a szerkesztőséggel és az olvasókkal, nemzetközi fórumokon is hallatni kívánja a hangját. A DK levélben értesíti az EU-t, az Európai Tanács, az EBESZ vezetőit, valamint a nemzetközi sajtó képviselőit arról, hogy mi történt Magyarországon” – tájékoztatott Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

A volt rezsibiztos nem sajnálja

Németh Szilárd viszont nem fogja megsiratni a napilapot. Bővebben>>>

Közben a Fidesz nemcsak alelnökén keresztül, hanem közleményben is reagált a Népszabadság ügyében. A kormánypárt szerint ésszerű gazdasági döntést hozott a kiadó, amikor a veszteséges lap kiadásának felfüggesztése mellett döntött.

Hirtelen bosszú

Radikális lépésnek nevezte a Népszabadság kiadásának felfüggesztését a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Polyák Gábor a Hír Televíziónak azt mondta, a lap felfüggesztésének hátterében sokkal inkább a tulajdonosváltás, és nem a gazdasági szempontok állhatnak.

„Hosszú évek alatt zajló folyamat, amikor a Fidesz gyakorlatilag maga alá darálja a teljes médiapiacot. Akármi is történt, az ettől a kontextustól nem választható el, itt a kritikus, gyakorlatilag mondatjuk azt, hogy ellenzéki média színtérnek olyan szereplője tűnt el, amely mindenképpen emblematikus volt ebben a történetben. Mindez azok után, hogy mégiscsak kudarcos fideszes kampányon vagyunk túl, amely nem volt képes betölteni a funkcióját, ez tulajdonképpen tekinthető egyfajta hirtelen bosszúnak is” – fogalmazott Polyák Gábor.

A piaci pletykák szerint egyébként a Népszabadság kiadójának új tulajdonosa Felcsút milliárdos polgármestere, Mészáros Lőrinc. Sőt az Index szerint a háttérben már meg is történt a váltás, épp a Népszabadság volt Mediaworks eladásának utolsó akadálya.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!