2018. szeptember 22.,
szombat, Móric napja

Felfüggesztett börtönnel megúszta a kuruzsló

Hír TV

2018. február 20., kedd 09:00, frissítve: kedd 10:24

A nyugdíjas férfi C-vitaminnal kezelt rákos betegeket, önmagát rákkutatónak kiadva – Budapesten és a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben praktizált. Betegeitől pénzt nem kért, de adományokat elfogadott. A Riasztás stábja forgatott az ítélethirdetésén.

A Győri Törvényszéken kameraerdő várta a rákkutatót, de a kuruzslással vádolt férfi rossz egészségi állapota miatt nem jelent meg a tárgyaláson. Megjelentek viszont a betegei. Egyiküknél a perbeszéd alatt szakadt el a cérna.

A vádirat szerint az álonkológus megtévesztette pácienseit: orvosnak adta ki magát, miközben csak állatorvos volt.

– A vádlott a súlyos, daganatos betegeket – az egyes tanúk szóhasználatával élve – vehemensen lebeszélte az orvostudomány által gyógymódként elfogadott kemoterápiáról és a sugárkezelésről – fogalmazott Szabó Helga, a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség ügyésze.

A hagyományos kezelések helyett nagy dózisú, intravénás C-vitamin-kúrát javasolt a hozzáfordulóknak.

– Ez az egyik vitamin, ami köztudomású tény, hogy nincs mellékhatása, és nem túladagolható – mondta Mészáros Iván védőügyvéd.

A másodfokon eljáró tanácsot azonban a védő érvelése nem győzte meg.

– A vádlott szabadságvesztésének tartamát 1 év 6 hónapra, míg a felfüggesztés próbaidejének tartamát 3 évre felemeli – jelentette ki Jungi Eszter, a Győri Törvényszék tanácselnöke.

A bíró szerint a kamudoktor akkor hibázott, amikor olyan beavatkozásokat végzett, amire csak egy szakképzett orvosnak lett volna joga. Az ítélet jogerős. Hogy hisznek-e még a betegei az önjelölt professzor tudományában, és hogy mit gondol a módszerről egy valódi orvos, kiderül a Riasztásból.