2019. május 27.,
hétfő, Hella napja

Féláron dolgoztak Semjénéknek, Orbán helyettese szerint minden szabályos

Hír TV

2018. március 24., szombat 09:57, frissítve: szombat 16:40

Féláron újította fel a Semjén család balatoni nyaralóját egy kereszténydemokratákkal szimpatizáló vállalkozó - ez derül ki az N1TV összeállításából. A portálnak a Dunagép alapító-tulajdonosa számlákkal igazolta, hogy a felújításon a cég milliókat bukott, csak az anyagköltség felét fizették ki Semjénék. A cég emellett több KDNP-s rendezvényt, sőt még Semjén Zsolt 50 születésnapi buliját is finanszírozta. Az ellenzék szerint el kell számolnia a miniszterelnök-helyettesnek.

Győri Imre korábban a darukölcsönzéssel foglalkozó Dunagép Zrt. főrészvényese volt, állítása szerint üzlettársa, Benkovics Antal kiforgatta a vállalkozásból, majd 300 millió forintot utalt saját magának a cég számlájáról. Az ügyből feljelentés lett, a Polt Péter vezette legfőbb ügyészség viszont megszüntette a sikkasztás miatt indult nyomozást. Győri Imre az N1TV-nek arról is beszélt, hogy a Dunagép volt az a cég, ami a miniszterelnök-helyettes balatonfenyvesi nyaralóját újította fel. Az egykori cégvezető számlákra hivatkozva azt állítja, hogy a Semjén család körülbelül fele annyit fizetett mint amennyibe a munka került.

„A Semjénné által kibocsájtott számlákat tulajdonképen meg a Dunagép költségeit hogy mibe került ez, és és itt a kettő között, több millió forintos eltérés van, a Semjén úr javára” – így Győri Imre.

Semjén Zsolt máshogy emlékszik.

Én ezt kizárt dolognak tartom, ez egy szabályos szerződés volt, mondta a miniszterelnök-helyettes korábban.

De nem ez volt az egyetlen eset hogy a Dunagép nagyvonalú volt a KDNP-s politikussal. A Győri szerint 2012-ben, a miniszterelnök-helyettes ötvenedik születésnapját is a cég rendezvényként számolták el. Az eseményt a Puchner kastélyban tartották, a Baranya megyei Bikalon.

-Bikalon? Mi az a Bikal?
- Hát, a bikali kastélyszállóban.
-És ott mi volt?
-Ott tartották, a Benkovics felesége és az ön születésnapját és a Dunagép fizette ezt is.
-És ez probléma, hogy valaki tart egy születésnapi…
- Nem, csak hogy a Dunagép fizette.
- És ezt nekem honnan kellene nekem tudni uram, hogy ki fizette?

(Semjén Zsolt)

A jobbik szerint gyanús, hogy több vállalkozó is a KDNP-s politikus kedvében akar járni.

„Vállalkozó általában ilyen jellegű ajándékokért általában valamilyen kompenzációt vár el. Én azt kérem S.Zs.-tól hogy nyilatkozzon…mondja el mit kellett ezért cserébe adni…mondjuk milyen tv-ket kellett a ház elé terjesztenie azért, hogy mondjuk ez a vállalkozó ilyen baráti gesztusokkal, ajándékokkal lepte meg őt” – jelentette ki Hegedűs Lórántné országgyűlési képviselő.

Nyilvánvalóan korrupciós ügy Semjén Zsolt házfelújításra és születésnapozásra kapott céges támogatása - ezt már az MSZP elnök-helyettese mondja.

„Teljesen mindegy, hogy valaki építőanyagot vesz, vagy kifizeti a melóst az építésnél, vagy odaadja a pénzt, hogy fizesse ki ő, én ebben nem látok különbséget, úgyhogy ez ugyanúgy elítélendő korrupciós cselekedet. Remélem, hogy az ügyészség lát ilyen felvételeket, de, hogy van-e értelme feljelentést tenni, vagy meg kell várni a kormányváltást, és egy újfajta ügyészségnek kell ezt kezelnie, még nem tudom. Mindenesetre, amikor ilyen kiderült, akkor hivatalból eljárást kellene indítani, mert ez nyilvánvaló korrupciós ügy” – mondta a szocialista politikus.

Semjén Zsolt elhíresült skandináv vadászatát is egy vállalkozó fizette. Ebből Svédországban már a rendőrségi ügy lett: egy férfi azt állítja nem volt engedélye a rénszarvas kilövésére a miniszerelnök-helyettesnek. A hírTV-nek nyilatkozó svéd vadászati felügyelő azt mondta: a skandináv országban a rénszarvasokat háziasították, ugyanúgy gazdáik vannak, mint a teheneknek vagy a birkáknak.