2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Fazekas: A porosz királyoknak is mesterséget kellett tanulniuk

Hír TV

2018. március 2., péntek 23:20, frissítve: szombat 12:19

Egy, a jövő szakképzéséről szóló karcagi konferencián a felszólalók jellemzően az élethosszig tartó tanulás szükségességét hangsúlyozták. Arról nem esett szó, hogy a szakgimnáziumi képzésben milyen változtatásokra volna szükség, pedig erről épp a napokban adtak ki állásfoglalást magyar akadémikusok.

A magyarországi szakemberhiány egyik megoldása a fiatalok szakmaszerzésre való motiválása lehet – jelentette ki a tanácskozáson Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A mezőgazdaságban érezhetően sok hiányszakma található, ami vállalkozások fejlődését is gátolja.

„Nagyon fontos, hogy a mezőgazdaság szakember-utánpótlásáról gondoskodjunk, mert már minden szakma hiányszakma, az állatgondozó, a kertész, a mezőgépész. A cégek növekedését, a családi gazdaságok erősödését is gátolja ez a helyzet, ezért például a Mezőgépgyártók Országos Szövetségével együttműködést kezdtünk négy-öt évvel ezelőtt. Ennek köszönhető, hogy most a mezőgépész szakokra jelentkezett diákok száma már duplája a 2013-asnak – mondta a tárcavezető.

Ám az iskolai képzés nem elég a versenyképes tudáshoz a munkaerőpiacon, szakma fejlődésének követése már a végzett tanulók saját felelőssége a későbbiekben.

„Akármilyen szakmáról beszélünk, ha bárki elmegy iskolába, az nem elég. Egy szakmában, pláne a megújuló szakmákban –említhetném a fodrászatot, de bármelyiket, akár a hegesztőt, akár az asztalost – mindig újabb dolgok jönnek be, újabb gépek jönnek be. Tehát egyértelműen nem áll meg a dolog ott, amit átadnak bármelyik iskolában a tanárok. Ízelítőt kapnak a gyerekek, megszerettetik velük a szakmákat, de mindenképp fontos utána az önképzés is” – nyilatkozta Kálmán Andrea, a Karcagi Szakképzési Centrum Lábassy János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója.

A földművelésügyi miniszter szerint a német ipar mintáját követve lehet a magyar gazdaságban eredményeket elérni. „Itt van előttünk a német példa – nyilván nehéz versenyre kelni a német iparral –, ott annyira magas a presztízse a szakmunkásoknak, azoknak, akinek ipari szakmájuk van, hogy régen az lehetett porosz király, aki valamilyen mesterséget kitanult; ez feltétel volt ahhoz, hogy uralkodhasson. Azt hiszem, ettől mi messzire vagyunk, de mégis tettünk egy lépést abba az irányba, hogy egy jó szakmának presztízse van, abból meg lehet élni, jövedelemhez lehet jutni, és stabilan el lehet helyezkedni – tette hozzá Fazekas Sándor. A szakmák digitalizációja, a technika rohamos fejlődése olyan kérdéseket vet föl a közoktatásban is, amikre egyenlőre nincsenek meg az össztársadalmi válaszok. Ám a digitális képességek fejlesztése egyre nagyobb hangsúlyt kell hogy kapjon az oktatásban is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!