2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Fagyhalál: az államtitkár szerint félretájékoztatás zajlik

2017. február 5., vasárnap 10:51

Gyertyagyújtással emlékeztek a fagyhalál áldozataira a Parlament előtti téren szombat este. A Civil Ellenzéki Kerekasztal adatai szerint már 145 ember életét követelte az idei tél. A legfiatalabb áldozat az a 11 éves cukorbeteg kisfiú lehet, aki a gyanú szerint saját ágyában fagyott meg Székesfehérváron, az ügyben nyomozás is indult. A szociális ügyekért felelős államtitkár szerint nincs hivatalos statisztika arról, hogy hányan fagytak meg, aki pedig számokkal dobálózik, az félretájékoztatja a közvéleményt.

Január 8-án ketten fagytak halálra egy elhagyatott ház udvarán. Évtizedek óta nem volt olyan kemény a tél az év első hónapjában, mint idén. Sokszor volt olyan hideg, hogy még a takaró is megfagyott. A hajléktalanok az erdőben húzták meg magukat, azt mondták, ha nagyon fáznak, a hordóban tüzet raknak, de szállóra nem mennek. „Ha itt hagyom a sátort, szétszedik a drogosok, akkor a feleségemet hol fogom altatni? Az utcán, a padon?” – mondta Balogh Sándor.

A szociális államtitkárságnak egyelőre nincs statisztikája arról, hogy a kemény tél hány áldozatot követelt. „Fontos, hogy ezt meg tudjuk állapítani, hogy valamilyen betegség vagy maga a kihűlés az, ami ide vezetett, ezért munkacsoportot alakítottunk mentők és rendőrség bevonásával, hogy lehet a közvéleményt nem félretájékoztató módon, egyszerűen, objektív számokkal ellátni” – mondta Czibere Károly.

A Kossuth téren gyertyák és mécsesek égtek a kihűlt emberek emlékére. A Magyar Szociális Fórum úgy számol, hogy október közepe óta 145-en fagytak halálra. Többen, mint egy éve. „Ez a gyertyagyújtás tulajdonképpen egy elfojtott indulatot tükröz embertársaink értelmetlen pusztulása miatt. Ennek oka a társdalompolitikában keresendő. Hogy nem törődnek velük, hogy kilakoltatják őket és olyan méltatlan bérben és jövedelemben részesítik őket, amiből nem tudnak megélni” – fogalmazott Simó Endre, a szervezet alapítója.

A megemlékezést a Civil Ellenzéki Kerekasztal szervezte. „Amikor a környezettől jön egy észrevétel, hogy a Józsi bácsi meg fog fagyni, meg fog halni, akkor nincs hova fordulni. Nincs meg a kapcsolat a kormányzat és a civil szervezetek között. Ugye, nem kell mondani, hogy épp a civil szervezetek eltakarítására esküdött fel a kormány” – mondta Ujhelyi Sándor, a szervezet képviselője.

Február 4-ére virradóan egyébként évszázados melegrekord dőlt meg, 110 éve nem volt ilyen enyhe az éjszaka. Szombaton napközben Budapesten 7, az Alföld egyes pontjain pedig 14 fokot is mértek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!