2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Ezer tonna veszélyes hulladék áll egy kiskunhalasi telken

Hír TV

2018. július 13., péntek 13:38, frissítve: péntek 13:39

Ezer tonna veszélyes hulladék áll egy kiskunhalasi telken, a hordókat és kannákat egy veszélyes hulladékot kezelő vállalkozás hagyta maga után még 2011-ben. A terület tulajdonosa az államot perli, mert szerinte a hatóság feladata elvinni a hulladékot. A maró és tűzveszélyes anyag eltüntetése körülbelül 350 millió forintba kerülne.

„Ami nem fért be a tároló helyiségbe, itt, bal kéz felől látható. Körül-belül 500 tonna folyékony állapotban. És ennek a tárolási részénél körülbelül kettő méterre ott van egy csatorna, a csatorna megy a Dongéri csatornába, a Dongéri pedig a Tiszába” -  a hatóságok szerint azonban nincs veszélyes hulladék Papdi József telkén  A vállalkozó 2016-ban vette meg a Bács-Reál Kft. egykori telephelyét, azt gondolta, előbb-utóbb az állam elviszi a cég felszámolása után itt hagyott hordókat és kannákat. A hordók az óta is ott állnak, közben szivárog belőlük a festék és az ismeretlen vegyi anyag. Korábban a Greenpeace is mérte a terület szennyezettségét, a környezetvédők veszélyesnek, a környezetvédelmi hatóság viszont veszélytelennek találta a helyzetet.

„A korábbi tulajdonost, aki ennek a Kft.-nek a tulajdonosa volt próbálták felelősségre vonni, sikertelenül. Gyakorlatilag most nincs gazdája. Hozzátetszem, hogy az itt tárolt mennyiségnek tehát a tárolás az abszolút jogcím nélküli, ugyanis semmilyen bérleti szerződése már a felszámolónak nem volt arra, hogy a tevékenységét folytathassa. A korábbi tulajdonos a kárigényét be sem tudta nyújtani a felszámoló felé, hiszen törvénytelenül végezte a felszámolást, amiben én úgy érzem, hogy nagyfokúan a hatóság is közre játszott. És a hatóság sorozatos mulasztása révén is kerülhetett ez az állapot elénk” – mondta a vállalkozó.

Papdi József évente több millió forintot bukik a telkét elborító szeméthegyek miatt, ezért perli az államot. De nem az egyetlen kiskunhalasi telephely, ahol a Bács-Reál Kft. egykori tulajdonosi köre kezeletlen hulladékot hagytak maguk után. Czövek Sándorék 30 millió forintot szeretnének visszakapni.

„Betermeltek nekünk egy nagyobb mennyiségű hulladékot, aminek az árát felvette az élettársa által alapított kft., és úgy hagytak itt bennünket, hogy most durván mondom most, hogy csak egy 30 millió forint hátrányt okoztak a cégnek. Csak ebből az akcióból. Nem is említem meg a többit, ami a hulladéklerakó, bérleti díjak és egyéb dolgok, amik ezt tetézik” – jelentette ki az Öko-Futura Zrt. résztulajdonosa.

Sajtóértesülések szerint a  Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal  tavaly és az idén is felszólította az öt éve megszűnt Bács-Reál Kft.-t az ezer tonna veszélyes hulladékkal teli terület rendezésére.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!