2021. május 13.,
csütörtök, Szervác, Imola napja

Elmarasztalták az élőláncot alkotókat

2016. január 5., kedd 19:45, frissítve: kedd 19:45

Elmarasztalta a bíróság a Város Mindenkié csoport aktivistáit, de nem mindenkit bírságolt meg közülük. A civilek más döntésre számítottak.

Lendvaiékat tavaly októberben lakoltattak ki egy önkormányzati bérlakásból a Józsefvárosban, tartozásuk – a kamatokkal együtt – meghaladta az egymillió forintot.

A végrehajtás ellen a Város Mindenkié csoport aktivistái élőlánccal tiltakoztak. Rendőri felszólításra sem távoztak, ezért szabálysértési eljárást indítottak ellenük, és megbírságolták őket. A civilek bírósághoz fordultak.

A kilenc megbírságolt aktivista között van a 2012-es kormányellenes diáktüntetések egyik résztvevőjeként ismert Misetics Bálint. „Az az igazi tétje ennek az ügynek, hogy az a magyar állam, amelynek a nevében a tisztelt bíróság döntést fog hozni az ügyünkben, és amelynek a nevében utcára tettek egy súlyosan, tartósan beteg édesanyát, házastársát és két gyermekét, tehát, hogy ez a magyar állam a Józsefvárosi Önkormányzathoz hasonlóan, ezen az ügyön keresztül közvetlenül vagy közvetve önkritikát gyakoroljon” – fogalmazott.

A bíróság a kilenc aktivistából csak azt a hármat bírságolta meg, akik visszaesőnek számítanak, ellenük az elmúlt két évben indult már hasonló eljárás.

„A jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértését követték el. Ami a büntetés kiszabását illeti, a bíróság osztotta a védelem álláspontját arra vonatkozóan, hogy a személyi körülményeket illetően eltúlzottnak tekinthető a Szabálysértési Hatóság által kiszabott pénzbírság” – mondta el a bíró.

A civilek nem elégedettek a bíróság döntésével. „A mi álláspontunk szerint ez nem egy siker, mert a szabálysértés tényállását fenntartották, mi amellett érveltünk, hogy a polgári engedetlenség nem minősül szabálysértésnek, nem káros a társadalomra nézve, amit tettünk, ezt nem ismerte el a bíróság”  – fogalmazott Pósfai Zsuzsanna. Az aktivista hozzátette, a kilakoltatásokat a továbbiakban is igyekeznek megakadályozni.