2024. 02. 24. Szombat Szökőnap napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszéde 11:20

Elítélték a diákjaival együtt ivó tanárt

2015. március 26., csütörtök 22:00

Felfüggesztett börtönre ítélték első fokon a kiskunhalasi református gimnázium egyik tanárát. Kiskorú veszélyeztetésének vádjában találták bűnösnek. Osztálykirándulásokon együtt ivott tanítványaival, és azt is elárulta nekik, hogy az osztályból melyik lányt vinné ágyba. A férfi azzal védekezett, hogy ő csak szexuális felvilágosítást tartott a diákoknak.

A vádlott a kiskunhalasi református gimnáziumban tanított, osztályfőnök is volt. Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt állították bíróság elé, és első fokon bűnösnek is találták. Egy év felfüggesztett börtönt kapott. Az ítélet indoklásából kiderült, hogy az osztálykirándulásokon együtt ivott tanítványaival. „A vádlott csak alkalomszerűen tudta ellenőrizni a hűtő környékét, ahol egy becsületkassza volt elhelyezve, amibe a hűtőből kivett ital árát kellett elhelyezni elfogyasztás előtt. A diákok, a sértettek ezentúl a táborban bort, egyéb tömény szeszes italt is fogyasztottak, amikhez azonban elsősorban a vádlott, illetőleg a nagykorú segítőknek a tudtával, közreműködésével jutottak hozzá” – idézett a vádiratból Sallay Sándor, a Kiskunhalasi Járásbíróság bírója.

A kirándulásokon a beszélgetések visszatérő témája volt a szex. A tanár durva kifejezésekkel minősítette a nőket. „Kijelentette, hogy olcsóbb lenne prostituáltat tartanom, mint a feleségemet, mert az nem kerül olyan sokba” – olvasott fel a vádiratból a bíró.

A tanítványaival azt is megosztotta, hogy a lányok közül kiket vinne ágyba. „Beszélt arról, hogy kit milyen pozitúrában tudná elképzelni szeretkezés közben, illetőleg a sértettek helyében milyen segédeszközt használna” – tette hozzá Sallay Sándor.


O. Adrián tagadta bűnösségét. „Ma Magyarországon az bűncselekmény, hogy az ember korlátok között tartja az alkoholfogyasztást, felügyelet mellett teszi, kompromisszumot köt, citromos sört ad diákoknak, az bűncselekmény. Ha az, hogy egy szexuálisan felvilágosítással megbízott tanár beszél erről, mindenről, ami a szexuális felvilágosítás témájába beletartozik, ha ez bűncselekmény akkor Isten óvja a magyar tanárokat” – mondta a vádlott.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért fellebbezett.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!