2022. 11. 29. Kedd Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:25

Elios: tisztán látnának az érintett települések önkormányzati képviselői

Hír TV

2018. január 25., csütörtök 18:32, frissítve: csütörtök 19:04

Több érintett településen is az Elios miatt indult OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelték az önkormányzati képviselők. Dunaújvárosban napirendre sem vette a kormánypárti többség, Szekszárdon legalább vitatkozhattak Tiborcz István volt cégének beruházásairól. Ha bebizonyosodik, hogy visszaéltek az uniós pénzekkel, elképzelhető akár az is, hogy 13 milliárd forintot kell visszafizetni.

„A dunaújvárosi politikai mutyik közül az egyik legnagyobbat sikerült önöknek tető alá hozniuk, olyat, amelynek a végén a 21. században az EU-ban embereknek zseblámpával kell közlekedniük sötétedés után” – mondta Szabó Zsolt, a Párbeszéd dunaújvárosi önkormányzati képviselője a közgyűlésen.

Előfordult a városban, hogy rendőrök kísérték át a gyalogosokat a zebrán a gyenge közvilágítás miatt, pedig épp akkor fejeződött be a rendszer korszerűsítése.

„Felhívom a figyelmét, hogy kicsit vigyázni kellene, mert ha véletlenül mégsem lenne önnek igaza, Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése és én magam is be fogom perelni rágalmazásért, amiért mutyizik, és még azt mondja, hogy lopunk” – reagált Szabó szavaira Szepesi Attila alpolgármester.

Ez a fejlesztés, amelynek 85 százalékát az Európai Unió állta, része volt annak az országos közvilágítás-korszerűsítési programnak, amelyet most a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) is kifogásol.

„Hogyha már az Európai Unió figyelmét felkeltette a beruházás, akkor azon a véleményen vagyok, hogy a dunaújvárosi embereknek joguk van megtudni, hogy életveszélyben vannak, hogy több százmillió forintjukba került a beruházás, és hogy milyen büntetésekre számíthatnak” – fogalmazott az ülésen Barta Endre, a Jobbik önkormányzati képviselője.

Dunaújvárosban napirendre se került a téma. Szekszárdon legalább vitázhattak a képviselők arról, hogy a városvezetőnek ki kell-e kérnie az OLAF közvilágításról szóló jelentését.

A tolnai megyeszékhely közvilágítására kiírt projektben az volt a furcsa, hogy Tiborcz István, a miniszterelnök vejének cége már a pályázat kiírása előtt egyeztetett a városvezetéssel.

„Négy pontban állapított meg törvénytelenségeket, melyeket meg akarunk ismerni, hisz tudjuk, hogy Szekszárd pályázott. Szekszárd másfél évvel azelőtt aláírt egy szerződést, hogy a szerződést kiírták. Nem tudjuk, hogy az a 720 millió forint, amely hiányos ismereteim szerint benne van ebben a rendszerben, hogyan érintette Szekszárdot. Ami a legfontosabb: Szekszárdon ma sötétség van” – jelentette ki Mezei László MSZP-s önkormányzati képviselő.

Az Elios Innovatív Zrt. 2014-ben nyerte el a 700 millió forintos szekszárdi megbízást. Ács Rezső fideszes polgármester szerint megérte. „Nagyjából az jött be, amivel a pályázat készítésekor számoltunk. Évente mintegy 50 millió forintos megtakarítást jelent, amelyet egyéb célokra tud az önkormányzat és a város felhasználni. Azt kell hogy mondjam, Szekszárd számára mindenféleképpen hasznos volt ezen a pályázaton elindulni, ezt a beruházási projektet megvalósítani” – mondta a városvezető.

A Jobbik attól tart, hogy az Elios elleni vizsgálat miatt akár 13 milliárdos forintos bírságot kaphat Magyarország, amelyet közpénzből kell majd kifizetni. „Ebben az országban ezek az ügyek egyértelműen összefonódnak. Hogy kinek van hatása arra, hogy az OLAF-jelentést nyilvánosságra hozzák, egyértelmű a válasz: Orbán Viktornak. Ha Orbán Viktor akarja, akkor nyilvánosságra kerül ez a jelentés. A 4-es metró esetében akarta, Tiborcz István esetében – aki az ő családtagja, a lányának a férjéről beszélünk – esetében valószínűleg eddig nem akarta” – jelentette ki Szilágyi György országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus megjegyezte, hogy hamarosan Szombathelyen is szerződést köthetnek az Eliosszal. A város közvilágítási beruházására 1 milliárd forintot különítettek el, amit meghívásos zárt pályázat előzött meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!