2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze

2016. február 25., csütörtök 18:57, frissítve: csütörtök 20:30

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 87. évében meghalt Psota Irén, a nemzet színésze. A kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a színpadtól hét éve vonult vissza. Psota Irént a Madách Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Psota Irén kislány korában apáca vagy orvos szeretett volna lenni. De amikor az önképzőkörben szavalni kezdett, már tudta: az ő hivatása a színészet. Pályáját 1952-ben a Madách Színházban kezdte és ott is fejezte be. Olyan színészóriásokkal játszhatott együtt, mint Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Sulyok Mária, Gábor Miklós.

Első kiugró sikere Brecht Kurázsi mama című drámájában a néma Kata szerepe volt, de otthonosan mozgott a musical világában is. Major Tamás oldalán évekig állandó szereplője volt a rádiókabaréknak. Rajzfilmeket is szinkronizált: az ő hangján szólalt meg Vilma a Frédi és Béni sorozatban vagy Kotkoda a Kukori és Kotkodában. Több mint ötven filmben nyújtott emlékezetes alakítást.

Művészi munkásságának elismeréseként 1959-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1976-ban lett érdemes, 1982-ben kiváló művész. A Kossuth-díjat két alkalommal, 1966-ban és 2007-ben kapta meg. Közte a játszani vágyása mit sem változott.

A Halhatatlanok Társulatának 1996 óta volt tagja, 2000-ben választották a nemzet színészévé. Psota Irén mindent óriási szenvedéllyel csinált, az életét csak a színpadon tudta elképzelni. Utolsó éveiben azonban visszavonult a nyilvánosságtól.

„Amikor utoljára beszéltem vele telefonon, mondtam neki, hogy Irén, drágám, tudom, hogy mennyire szeretsz bennünket. Miért dobod el magadtól azt a szeretetet, hogy átöleljünk, ott üljünk melletted, és ha hallgatni akarsz, akkor hallgatunk, vagy megnevettetünk valamivel? De úgy látszik, ő magára akart maradni. Nemcsak a legszűkebb családom és a baráti köröm, hanem a kollégáim közül annyian elmentek. Azt tudom mondani, hogy elvitték az életem egy részét. Irén is elvitte. Elvitte magával az életem egy részét” – nyilatkozta Törőcsik Mari kétszeres Kossuth-díjas színművész.

Psota Irén a 80. születésnapja után, 2009. április 11-én játszott utoljára a színpadon. Márciusban lett volna 87 éves.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!