2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Elfogadhatatlan, ami a Sorsok Háza körül történik”

Hír TV

2018. január 18., csütörtök 22:06, frissítve: csütörtök 22:21

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása, és benne az Együttélés Háza felújítása halad, a Schmidt Mária felügyelte Sorsok Háza viszont továbbra is zárva tart. A Raoul Wallenberg Egyesület elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy személyi vitákon múljon egy ilyen fontos ügy.

Két forrásból, a Miniszterelnökségtől és az Emmitől is érkezik pénz a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításának idei, harmadik ütemére. Igaz, sajtóinformációk szerint, a csaknem 2 milliárd forintos összeg felével is megelégedett volna a Mazsihisz. Az épületben kapna helyet az Együttélés Háza című kiállítás is, amelyet egyesek „ellen-Sorsok Háza”-ként aposztrofálnak.

A kancelláriaminiszter úgy tudja: a Sorsok Háza koncepciójáért felelős közalapítvány és a Mazsihisz továbbra sem tudott megegyezni a kiállításról. A projekt felelőse, Schmidt Mária viszont a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor alapította Heteknek azt hangoztatta, még a választások, azaz április 8-a előtt megnyithatja kapuit az épület.

A vészkorszak idején több ezer magyar zsidó életét mentő Raoul Wallenbergről elnevezett egyesület elnöke azonban nyugtalanítónak tartja a Sorsok Háza körüli vitákat, tarthatatlannak nevezte Sebes József a kialakult helyzetet.

Az értelmezhetetlen, hogy személyek vitáján alapulhat egy ilyen fontos nemzeti érdek. Adózott pénzeszközöket fordítunk fontos célra, és látszólag semmi nem történik. Ez elfogadhatatlan – nyilatkozta Sebes József.

A máig zárva tartó múzeum évi 80 millió forintba kerül az adófizetőknek. Az állam ugyanis ennyit fizet az állagmegóvásért – derült ki a Hír TV közérdekű adatigénylése nyomán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!