2020. augusztus 3.,
hétfő, Hermina napja

Egyre több a roma lakos – A polgármester szerint a fél település a testvére

2015. április 11., szombat 12:50, frissítve: szombat 19:40

Érdemi romaintegrációs programot sürgetnek a szakemberek. Borsodban és Nógrádban ma már minden harmadik általános iskolás gyermek cigány származású, a főváros nyolcadik kerületében pedig több mint 40 százalék ez az arány. Az országban jelenleg tizenöt iskola alkalmazza a Hejőkeresztúron sikeresnek bizonyult oktatási programot, és a módszert hamarosan további tíz intézmény vezeti be.

Szendrőládon – ahogy a Borsod számos más kistelepülésén is – folyamatosan nő a roma lakosság aránya, itt már több mint 90 százalék. A polgármester úgy fogalmaz, hogy a fél település a testvére; Lakatos Gábor büszke származására. Azt mondja, nem könnyű a települést vezetni, a fő munkáltató ugyanis az önkormányzat, így szinte teljesen az állami támogatástól és a pályázatoktól függnek. A faluban minden ötödik ember munkanélküli. „Próbálom őket arra vezetni, hogy minél kevesebb gyereket vállaljanak, hisz nagyon-nagyon nehéz a mai világban gyermeket vállalni és nevelni. Biztosan azon leszek, hogy a fiatalokat meggyőzzem, elsősorban vállaljanak munkát” – mondta Lakatos Gábor.

A Magyar Tudományos Akadémia kisebbségkutató intézetének igazgatója szerint országosan hét év alatt 11-ről 15 százalékra nőtt a roma kisiskolások aránya. Több megyében minden harmadik kisiskolás cigány, és ez a helyzet a főváros nyolcadik kerületében is. Az érdemi integráció a szakember szerint még várat magára. „A fő kérdés az, hogy ezekhez a kihívásokhoz hogyan viszonyulunk, léteznek-e azok az oktatáspolitikai és szociálpolitikai eszközök, amelyekkel a roma népesség integrációját elő tudjuk segíteni” – jelentette ki Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.

A hejőkeresztúri iskolában a 250 diák 70 százaléka hátrányos helyzetű, minden második gyermek roma. Az igazgató szerint tíz éve a diákok többségét még semmi sem ösztönözte tanulásra, és a fegyelmezéssel is gondok voltak, ezért vezették be amerikai mintára az úgynevezett komplex instrukciós programot. A diákok csoportokban dolgoznak, együttműködni tanítják őket. A módszer eddig sikeresnek bizonyult. „A viselkedésben a változás már fél év múlva bekövetkezik, a tanulásban az eredményre három-négy évet kell várni, de úgy tűnik, a figyelem miatt már az első évben jobban teljesítenek. Megszűnnek az igazolatlan hiányzások, tovább tudnak menni tanulni” – mondta Kovácsné Nagy Emese intézményvezető.

Az országban egyelőre tizenöt iskolában tanítanak ezzel a módszerrel, s hamarosan tíz újabb intézmény vezeti be.

Forrás: Hír TV