2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Egyre súlyosabb a munkaerőhiány

2016. november 7., hétfő 08:42, frissítve: kedd 23:18

Már nemcsak a nyugati bérekkel, hanem az ipar kereseteivel is versenyezniük kell a kereskedelmi láncoknak – állítja az egyik szakszervezet elnöke.

Sáling József szerint ezzel is magyarázható az egyre nagyobb munkaerőhiány. A kormány járulékcsökkentéssel kezelné a problémát, a Jobbik pedig egy otthonteremtési programot is indítana.

A kereskedelemben egyre súlyosabb a munkaerőhiány: a KSH szerint nyáron 4600 betöltetlen álláshely volt, az egyik szakszervezet úgy tudja, hogy akár 8 ezer embert is fel tudnának venni a cégek.

„A jelenlegi problémát nehéz ugyan kezelni, de nem lehetetlen. Nagyon fontos pillére a megoldásnak az, hogy a szakképzés rendszerét minél hatékonyabbá tegyük, illetve az, hogy a fizetéseket mindenhol sikerüljön rendezni” – véli Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője.

A munkaerőhiányt csak egy jelentősebb, két számjegyű fizetésemelés tudná enyhíteni – ezt mondta az egyik szakszervezet elnöke, aki szerint már a gyárak is elszipkázzák a kereskedelemből a szakképzett munkavállalókat.

„Az ipari parkokba bizony csábítják az embereket, Győrben az ipari parkokban vannak ipari üzemek, amelyek 200 ezer forintot fizetnek havonta szakmunkás minimálbérként, tehát azért van egy elszívó hatás, de nagyon sok nálunk is a keleti Magyarország-részről Nyugat-Magyarországra vándorlás, illetve Nyugatról átmennek ugyanazokba a boltokba, Ausztriába” – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

A kormány a béremeléstől várja a megoldást.

„Látva ezt a problémát, a kormány azért próbál most a járulékcsökkentés irányába elmenni, illetve az intenzív béremelés irányába elmenni, hogy ezeket a problémákat, többek között, amit a munkaerőhiány okán is látunk, ezeket a problémákat orvosolni tudja” – mondta Hollik István, a kormánypártok országgyűlési képviselője.

A munkanélküliség azért csökkent, mert 500-600 ezer ember külföldre ment dolgozni – emlékeztetett a Jobbik alelnöke.

„Átfogó munkabéremelésre van szükség Magyarországon, ennek egyik előfeltétele a járulékok átlagosan 30 százalékos szinttel történő csökkentése és ez egy legalább, tehát nyilvánvaló módon ez már érzékelhetően jelentkezne a fizetések tekintetében is” – véli Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

A magyar bérek még így sem versenyezhetnének a nyugati keresetekkel, de egy bérlakásépítési programmal támogatva – a Jobbik szerint – sokan Magyarországon maradnának.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!