2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Egy hónap, és indul a kampány – de mennyiért?

2016. július 5., kedd 18:18, frissítve: szerda 10:28

Október 2-ra tűzte ki a menekültek kötelező befogadásáról szóló népszavazást az államfő. A kampány hivatalosan egy hónap múlva indul. Meglepetés nem várható, a kormány és az ellenzék álláspontja jó ideje ismeretes.

A köztársasági elnök a népszavazást október első vasárnapjára írta ki a menekültek kötelező befogadásáról. Rogán Antal kormányzati propagandáért felelős miniszter azonnal kampányolni kezdett a nem szavazatokért.

– Ez egy szuverenitási kérdés, ezért ennek a politikai vitának természetesen helye van a magyar közéletben. A magyar kormány bátran vállalja az álláspontját, és ebben az ügyben bármilyen vitára készen állunk.
– Költségekről tud-e valamit mondani?
– Egyelőre nem. Értelemszerűen az egyes kampányszakaszok lezárultával tájékoztatást fogunk adni az összes ebben felmerülő költségről, illetve kérdésről – fejtette ki Rogán.

Az MSZP a távolmaradásra buzdít. „Világos álláspontunk van, ez a népszavazás Magyarország unióból való kilépését készíti elő, ezért mi azt mondjuk, hogy mindenki maradjon otthon, hogy maradhassunk Európában. Erről szól” – fogalmazott Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese.

A Jobbik álláspontja sem változott. „Támogatjuk a kvótaellenes népszavazást, és határozottan elítéljük, hogy Brüsszelből vagy máshonnan mondják meg, hogy kikkel kell együtt élniük a magyar embereknek, de arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a kormány arra nem adott megfelelő választ, hogy miért nem fogadta el a Jobbik azon javaslatát, hogy az alaptörvényben rögzítsük a kvótának a kérdését, hiszen az egy sokkal gyorsabb és a olcsóbb megoldás lett volna, és jogi értelemben is nagyobb felhatalmazást adott volna Magyarországnak” – fejtette ki Magyar Zoltán országgyűlési képviselő.

Az LMP egy oldalon áll a kormánnyal és a Jobbikkal. „Ennek a migrációnak a megoldása nélkül az EU veszít a népszerűségéből. Mielőbb nemzeti megoldást kell találni, de ennek nem része ez a népszavazás. Ugyanakkor továbbra is az az álláspontunk, hogy magára a népszavazási kérdésre a válaszunk az, hogy nem” – fogalmazott Ungár Péter, a párt külpolitikai szakszóvivője.

A hivatalos kampány augusztus 13-án kezdődik. A választókat augusztus 15-ig értesítik arról, hogy felvették őket a névjegyzékbe.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!