2024. 10. 12. Szombat Miksa napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 07:00

Dopeman késett, tagadott és egyedül érzi magát

,

2015. június 3., szerda 15:10, frissítve: szerda 18:17

Ártatlannak tartja magát Pityinger László. A Dopeman néven ismert rappert garázdasággal vádolja az ügyészség, miután a férfi egy 2013 őszi ellenzéki tüntetésen belerúgott egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló hungarocellszobor fejébe. Pityinger koncepciós eljárást emleget.

– Bűnösnek érzi magát?
– Nem, ártatlan vagyok.
– Korábban azt mondta, hogy megbánta, amit tett. Most akkor bánja vagy sem?
– Nem bántam meg amit tettem, azt bántam meg, hogyha valakinek az ízlését megsértettem esetleg az akciómmal, de nem tartom bűncselekménynek a dolgot. A politikai állásfoglalásomat pedig kifejezetten fenntartom, úgyhogy nincs mit bánnom, mert nincs bűncselekmény, ez egy kirakatper, egy koncepciós eljárás. Főleg így, hogy még a dalom előadását is a garázdaság tárgykörébe vonták be, tehát hogyha ebben ítélet születik, akkor én leszek az elmúlt 25 évben az első olyan ember, akit elítélnek azért, hogy elénekelt egy dalt.

Ez az a dal, amelyben Dopeman trágár szavakkal gyalázza a kormány politikáját, és amely részben a Himnusz soraira épül. A rapper ellen emiatt korábban nyomozás indult, vádat azonban nem emeltek ellene. „Pityinger Lászlót vádolom egy rendbeli, a Btk. 339. szakasz 1. bekezdésébe ütköző, a 2. bekezdés e) pontja szerint minősülő nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével” – mondta Meskóné Turcsányi Erika ügyész.

Védencétől eltérően Millen Csaba, a vádlott ügyvédje nem lát közvetlen politikai szándékot a vádemelés mögött, ugyanakkor szerinte a vádhatóságnak kapóra jött, hogy Pintyinger László ismert ember.

– Nem mondanám, hogy itt kizárólagosan a Pityinger úrra van ráépítve.
– Az előbb azt mondta, hogy ráépítették egy ismert személyiségre.
– Ezzel a névvel azt gondolom, lehetett valamit kezdeni. Pityinger úr ugye nem először került a hatóságok látóterébe a Himnusz okán.
– Mit lehetett kezdeni Pityinger úr nevével?
– Hát nagyobb hírértéke van, mint akiről a mai napig nem tudjuk például, hogy ki készítette a szobrot, nem tudjuk, valaki csak elkészítette.

A tárgyaláson megjelent a Szolidaritás mozgalom több képviselője, köztük Kónya Péter országgyűlési képviselő. A demonstráció szervezője, akit tanúként hallgattak meg a tárgyaláson, kitartott amellett, hogy a rapper tette belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!