2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Dobrev: A hatóságok kiszolgálják a Fidesz kampányát

Hír TV

2017. november 25., szombat 21:29, frissítve: vasárnap 09:30

Gyurcsány Ferenc felesége nyilvánosságra hozta kihallgatási jegyzőkönyvét. Kijelentette, politikai motiváltságú eljárásnak tartja a beidézését, amellyel csak a Fidesz kampányára erősítenek rá a hatóságok.

„Az eljárást politikai motiváltságú eljárásnak tartom” – jelentette ki kihallgatásán Dobrev Klára. Gyurcsány Ferenc feleségét a Czeglédy-ügyben hallgatták ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán Kecskeméten pénteken, amelynek jegyzőkönyvét most a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra.

„Önmagában az, hogy a fideszes többségű Országgyűlés határozatban dönt egy ember bűnösségéről, a jogállam megcsúfolása. Az, hogy az eljáró hatóságok, a NAV, a felügyeletet gyakorló ügyészég az eljárás során folyamatosan szivárogtat a kormánypárti sajtónak, az baj, az, hogy az idézésről a kormánypárti sajtó hamarabb szerez tudomást, mint én magam, az nagy baj. Az pedig, hogy ezek után sem a nyomozó hatóság, sem az ügyészség szolgálati titoksértés címen még csak vizsgálatot sem indít, az bűn” – jelentette ki a volt kormányfő felesége, akit a nyomozó hatóságok a Czeglédy Csabának adott kölcsönök körülményeiről kérdeztek, ám szerinte semmi olyan nem merült fel, amit az iratokból ne lehetne kideríteni.

Mindez Dobrev Klára szerint annak a bizonyítéka, kihallgatásának egy célja volt, hogy „a Fidesz kampányának megfelelően a kormánypárti sajtóban többször le lehessen írni, lehessen fényképet készíteni arról, hogy a kormány egyik legádázabb politikai ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségét büntetőüggyel hozzák összefüggésbe”.

Mint ismeretes, a Dobrev Klára vezette Altus Zrt. többször is kölcsönt nyújtott a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek.

A volt kormányfő felesége a jegyzőkönyvben is utalt arra, a kormánypárti sajtóban már azelőtt megírták, hogy ki fogják hallgatni, mint ahogy ő maga megkapta volna az erről szóló idézést.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!