2024. 12. 03. Kedd Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Demeter: Orbán szűk köre miatt a kormány eladja az ország biztonságát

2017. október 13., péntek 21:33, frissítve: péntek 21:53

A Fidesz lebontotta az ország védelmét – jelentette ki Newsroom című műsorunkban a Pharaon-ügy kapcsán Demeter Márta.

Az LMP országgyűlési képviselője szerint: a kormány Orbán Viktor szűk köre miatt eladja az ország biztonságát. A politikus újabb iratbetekintést kér majd a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól, hogy kiderítse a Pharaon-ügy további részleteit.

„Felháborító, hogy tiszteletbeli konzulként tevékenykedhet Magyarországon, hogy egyébként nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és úgymond nemzetközi bűnözőket protezsál be a miniszterelnök környezetébe, hogy a miniszterelnök családja, illetve kormányzati körök üzletelhessenek velük. Különösen felháborító, hogy azt mondta Kovács Zoltán, hogy nem tartozik kormányzati hatáskörbe, feladatkörbe, hogy ezzel az üggyel bármit is kezdjenek. Én nem tudom, hogy a külügy-minisztérium vagy akár a Belügyminisztérium mióta nem része a magyar kormánynak. Az ügy haladéktalan intézkedéseket kíván, tehát mindenképpen felül kell vizsgálják Zaid Naffának az itteni tartózkodását, a meglévő engedélyeit, és ezt követően dönteni kell arról, hogy kiutasítják” – mondta a Hír TV-ben az országgyűlési képviselő.

Azonnal kiutasítanák

A Demokratikus Koalíció azonnal kiutasítaná az országból Naffát, ha bebizonyosodik, hogy tényleg megbukott a vizsgálaton.

Az LMP parlamenti frakciója nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményezett Zaid Naffa terror-átvilágítása ügyében. Szél Bernadett társelnök emellett írásbeli tájékoztatást is kér a szakszolgálatoktól, a tiszteletbeli jordán konzulnál feltárt kockázatokról.

Több ügyre is fény derülhet

A Jobbik szerint a letelepedésikötvény-biznisz miatt a jövőben több hasonló botrányos ügy is nyilvánosságra kerülhet. „Azt hiszem, sok hasonló ügyre számíthatunk még, hiszen húszezer gazdag migránst engedett be a kormány letelepedési kötvényeken keresztül. Nem lepődnék meg, ha még sok hasonló ügy előkerülne” – mondta Magyar Zoltán országgyűlési képviselő.

Az Index számolt be ma arról, hogy a kormányközeli körökkel üzletelő, Ghaith Pharaon ügyeit is intéző Zaid Naffa megbukott a terrorelhárítás átvilágításán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!